SOS-ládák Galántán is

Galánta. Idén májustól Galántán is bevezetik az úgynevezett SOS-postaláda intézményét. A rendőrség azt várja, hogy ezekbe a bűncselekmények felderítését segítő bejelentéseket helyeznek majd el a lakosok. Ládákat helyeznek el például a középiskola, a munkaügyi hivatal és városi rendőrség épületének falán.

Galánta. Idén májustól Galántán is bevezetik az úgynevezett SOS-postaláda intézményét. A rendőrség azt várja, hogy ezekbe a bűncselekmények felderítését segítő bejelentéseket helyeznek majd el a lakosok. Ládákat helyeznek el például a középiskola, a munkaügyi hivatal és városi rendőrség épületének falán. Ezekbe bárki bedobhatja információját. A tájékoztatás az elkövető hollétére, a megtörtént vagy tervezett bűncselekményekre és minden más, gyanús eseményre, körülményre vonatkozhat. Kiss Klaudia főhadnagy, a járási rendőrkapitányság szóvivője és bűnmegelőzési szakembere tájékoztatott, a rendszert a drogbűnözésről elhíresült Szereden már tavaly kipróbálták, s idén a járási székhelyen az új galántai polgármester kérésére vezetik be. A galántai rendőrkapitánytól, Štefan Polaček századostól megtudtuk, hogy a szeredi SOS-ládákban már olyan információkat is találtak, amelyek konkrétan hozzájárultak egy-egy bűncselekmény felderítéséhez. Az SOS-ládán keresztül üzenő lakosoknak szavatolják a szigorú titoktartást, az SOS ládát pedig csak a bűnügyi rendőrség erre kijelölt, a bizalmas információk feldolgozására jogosult munkatársai üríthetik ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?