Somogyi: erős tartásra van szükség

Ökumenikus istentisztelettel kezdődött a nagymegyeri Szent Miklós templomban a szlovákiai magyar iskolák or-szágos tanévnyitó ünnepsége.NagymegyerAz SzMPSz szervezte tanévnyitón a szónokok a magyar iskola nevelési feladatait emelték ki.

Ökumenikus istentisztelettel kezdődött a nagymegyeri Szent Miklós templomban a szlovákiai magyar iskolák or-szágos tanévnyitó ünnepsége.

Nagymegyer

Az SzMPSz szervezte tanévnyitón a szónokok a magyar iskola nevelési feladatait emelték ki. „Akkor lesz áldássá egy pedagógus, ha állandóan képezi magát, hogy hivatása magaslatán álljon” – mondta beszédében Mahulányi József római katolikus plébános. Somogyi Alfréd református esperes a füleki gimnáziumi éveire emlékezve hangsúlyozta, hogy azt is nézni kell, mire van szüksége a felvidéki magyarságnak a szögfüggvényeken és a képleteken túl. „Erős tartásra és bátorságra elsősorban. Ennek megfelelően neveljük gyermekeinket az iskolában és otthon is. Hogy amikor a mostani elsősök szülők lesznek, már ne kelljen azzal kampányolni, hogy magyar gyerek magyar iskolába menjen, hanem ez lesz a természetes” – zárta beszédét az esperes. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?