Sokan pályáznak kevés pénzre Nyitra megyénél

Szövetség
Komárom |

Míg korábban 100 ezer euró jutott a kulturális, turisztikai és sporttámogatásokra a Komáromi járásbeli pályázóknak, ez az összeg most csak 25 ezer eurót tesz ki – az igénylők száma pedig óriási.

Andruskó Imre és Orosz Örs – egyéb tisztségeik mellett a Szövetség tagjaiként a megyei önkormányzat képviselői – több témában is sajtótájékoztatót tartottak, érintve Nyitra megyét is. Orosz Örs emlékeztetett, a párt növelte a súlyát az őszi választáson elért jó eredményeknek köszönhetően, ugyanis 18 képviselőjük van a megyei közgyűlésben, míg 12 szakbizottságból négyet is Szövetség-tagok vezetnek. Emellett öt taguk van a 16 fős megyei tanácsban.

Orosz – aki az összevont kulturális, idegenforgalmi és külügyi bizottságot is vezeti – elmondta, a Komáromi járásban működő szervezetek számára korábban 100 ezer euró volt a kulturális, turisztikai és sporttámogatások keretösszege, ám az előző megyei vezetés ezt a tizedére csökkentette. Lobbizni kellett ahhoz, hogy 25 ezer euróra nőjön végül a keret, amelyről a következő ülésen dönthet a megyei önkormányzat. Ugyanakkor rengeteg pályázat érkezett be a Komáromi járásból. Kulturális tevékenységre 97 pályázó összesen 156 ezer eurót igényel. Hasonlóan magasak a sportszervezetek igényei is: 87-en 177 ezert eurót kérnének.

Ha mindenkit támogatni szeretnénk, akkor a támogatás összege fejenként még a 300 eurós minimumot sem érné el“

emelte ki Orosz, s azt is hozzáfűzte, a pályázás adminisztratív költségeit is figyelembe véve gyakorlatilag nem érdemes támogatásért folyamodni a megyénél. Ő és Andruskó Imre is keményen bírálták a „Matovič-féle káoszt“, amely túlzott terheket ró az önkormányzatokra.

Andruskó zárásként azt is megemlítette, hogy a dél-szlovákiai kórházak gyakorlatilag semmit sem kaptak a kórházi reformhoz kapcsolódóan szétosztott összegekből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?