Sokan lettek rosszul a hőség miatt szerdán

időjárás meleg

Sokan lettek rosszul szerdán a hőség miatt, a mentősöket 108 alkalommal riasztották. A legtöbb eset Besztercebánya megyében történt, 19-en lettek rosszul, 13 nő és hat férfi – tájékoztatott Alena Krčová, a mentőszolgálat (OS ZZS) operatív központjának szóvivője.

Zsolna megyében 17 eset történt, Trencsén megyében 16, Eperjes és Pozsony megyében 13, Nagyszombat, Nyitra és a Kassa megyében pedig tíz.

36 férfit, 70 nőt és két gyereket láttak el a mentők. Összesen 108 beteget kezeltek, 58 pácienst szállítottak kórházba. „A legfiatalabb páciens egy 3 éves gyerek volt Zsolna megyében, a legidősebb pedig egy 94 éves nő Kassa megyében” – közölte Krčová.

A szóvivő elmondta, hőguta akkor következik be, amikor a szervezet túlmelegszik. A testhőmérséklet emelkedésével, rossz közérzettel, fejfájással, szédüléssel jelentkezik. Hányinger és hányás is előfordulhat, súlyosabb esetben eszméletvesztés.

„A nagy hőség minden szervezetet megterhel, még a fiatal, egészséges emberekét is. A legveszélyeztetettebbek a kisgyerekek, az idősek, a terhes nők és a krónikus betegek, főleg a szívbetegek és a cukorbetegek. Ilyen melegben kerülni kell a túlzott fizikai aktivitást és a napozást, sok folyadékot kell inni, és nem ajánlott a szabadban sportolni” – figyelmeztetett Krčová.

A szóvivő elmondta, ha valaki rosszul lett, azonnal hűvös helyre, vagy legalább árnyékba kell vinni, lefektetni vagy félig fekvő helyzetbe helyezni. „Segít, ha kicsit benedvesítjük az arcát, ha legyezzük. Jeges vízzel itatni nem szabad, adjunk neki langyos vizet kis kortyokban” – tette hozzá a szóvivő. Ha nem javul az állapota, vagy a beteg újra eszméletét veszti, haladéktalanul hívjuk a 155-ös telefonszámot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?