Sok közös vonása van a két városnak

Komárom. A jövőben megkötendő testvérvárosi szerződésről tárgyalt Bastrnák Tibor polgármester és Szabó Béla alpolgármester a lengyelországi Slubice polgármesterével, Ryszard Bodziackival, valamint Zenon Kosiniak-Kamysszal, Lengyelország pozsonyi nagykövetével.

Komárom. A jövőben megkötendő testvérvárosi szerződésről tárgyalt Bastrnák Tibor polgármester és Szabó Béla alpolgármester a lengyelországi Slubice polgármesterével, Ryszard Bodziackival, valamint Zenon Kosiniak-Kamysszal, Lengyelország pozsonyi nagykövetével. „Slubice és Komárom között több a közös vonás – mondta a nagykövet. – Mindkettő olyan határváros, amely az országhatárt jelentő folyó másik oldalán lévő várossal egykoron egy települést alkotott; Slubice esetében ez a határ túloldalon fekvő város a németországi Oderafrankfurt.” További közös vonás, hogy mindkettő egyetemi város, és a Collegium Polonikum, valamint a Selye János Egyetem vezetése között már meg is megkezdődtek a tárgyalások. Megtudtuk azt is, hogy a slubicei egyetemet német és lengyel diákok egyaránt látogatják, és az oktatás is két nyelven folyik. Ryszard Bodziacki arról is tájékoztatta vendéglátóit, hogy városuk Oderafrankfurttal közösen részt vesz az Európai Unió Interreg III C programja által finanszírozott City Twins Tour projektben, amely éppen a határvárosok együttműködésére szolgál. A programba többek között finn-svéd, lengyel-német, észt-orosz, finn-orosz városok kapcsolódtak már be, és a lehetőségeket kihasználhatná a két Komárom is. Mivel mindkét országban, tehát Lengyelországban és Szlovákiában is helyhatósági választások lesznek még idén, Bastrnák Tibor és Ryszard Bodziacki megegyezett abban, hogy egyelőre csupán az együttműködésre vonatkozó szándéknyilatkozatot terjesztenek a képviselő-testületek elé. A testvérvárosi szerződés aláírását már az újonnan megválasztott képviselőkre, illetve polgármesterekre bízzák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?