Sok hajléktalan inkább elkerüli a szállót

Érsekújvár |

<p>Főhadiszállásuk a vasútállomáson van, hajnalig barátoknál vagy rejtekhelyen húzzák meg magukat.</p>

A téli melegedőt november 2-án nyitotta meg az önkormányzat és jövő márciusig üzemelteti. Tizenkét férőhely van a közelmúltban vásárolt két új lakókonténerben, a harmadikban mosakodnak, használt ruhák közül válogathatnak a rászorulók. Este 7-től reggel 7-ig pihennek a melegedőben és vacsorát kapnak. A régi, megrongálódott konténereket cserélték le, idővel pályázati pénzből szeretnék egész évben üzemeltetni a szállást.

A vasútállomáson azokkal a hajléktalanokkal beszélgettünk, akik úgy döntöttek, nem veszik igénybe a Vág menti úton lévő ingyenes szállást. Károly elmondta, végre munkát talált, de három műszakban dolgozik a gyárban, és az éjszakai ügyelet után továbbra sincs hová mennie. Egy barátja fogadta be, aki hetekre elutazik Németországba, hogy alkalmi munkát vállaljon. A vasútállomás várócsarnokában 23 óráig üldögélhetnek és hajnali 3 órakor térhetnek vissza. A vasúti rendőrök nem zavarják ki őket, csendesek, nem zaklatják az utasokat. Két vagy három hajléktalan férfi az emeleti váróterem hátsó székein szunyókál, ők később, 19 és 20 óra között átvonulnak a városi melegedőbe. Enyhe időben kevesebben veszik igénybe a szállást. A melegedőbe elsősorban azokat várják, akiknek korábban állandó lakhelyük volt a városban, ám ha van hely, a vidékről érkezőket is fogadják. Erika Dobišová, a városi hivatal szociális terepmunkása elmondta, a melegedő házi szabálya szerint kizárólag józan személyeket fogadhatnak be, de ha valaki a nap folyamán a hidegben egy kevéske „lélekmelegítőt” fogyasztott, azt még tolerálják, mert igyekeznek mindenkin segíteni, aki kéri, és hajlandó alkalmazkodni. Az állomáson ülők közül a legtöbben a válás után lettek hajléktalanok, vagy azért, mert összevesztek a rokonokkal. Az ötvenes éveit taposó Ferenc engedi, hogy lefotózzuk, és elmondja, a komáromi járásbeli Naszvadról származik. „Messze van az a szállás, és arra a néhány órára nem érdemes odáig menni. Vannak rejtekhelyek, ahol meghúzhatom magam. Kedden és pénteken meleg ételt osztanak az állomásnál, a többi napon különféle egyházak, felekezetek ingyenkonyháit látogatom, nagyon sok éve élek az utcán, nem változtatok már a szokásaimon, nehezemre esne bármihez, bárkihez alkalmazkodnom” – mondta Ferenc.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?