„Soha nem tudnék elszakadni innen”

Az elmúlt évben tanítani kezdtem a prágai Filmművészeti Főiskolán, ahol végeztem. Egy képzőművészeti középiskolában is tanítok, az idén végzett az első osztályom. Most nyílt kiállításom Boskovicén, ősszel pedig Finnországban volt önálló kiállításom. Új anyagot mutatok be, melynek Kertelő a címe.

Miben különbözik ez az anyag az előbbiektől?

A bemutatott képek különféle időpontokban készültek, általában a Bodrogközben: Géresben, Radban, Szentesben, a Ticcén, a Karcsán vagy a Latorcán. Az apámhoz fűződő kapcsolatomat, az itteni tájat, az élményeimet, a barátaimat, az érzéseimet mutatják be. A képek nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, mindössze az közös bennük, hogy egy bizonyos életszakaszomhoz kötődő élményvilágot ábrázolnak. Az idén októberben Kassán, a Löffler Galériában látható lesz ez az anyag, és hamarosan megjelenik könyv formájában is.

Miért választottad a Kertelő címet?

Ez egy többjelentésű szó. A kertelő a kertnek az a része, ahol a szerszámokat tárolják, de ezzel a szóval olyan embert is jelölnek, aki nem mond igazat, mellébeszél, kicsit képmutató. Ahogy egy kert sincs soha készen – csak akkor szép, ha folyamatosan dolgozik benne az ember – azt hiszem, ez az anyag sem lezárt, végleges. Ezek a képek valószínűleg újabb és újabb ajtókat nyitnak majd meg bennem, s akár valami új születhet majd.

Régebben filmet is szerettél volna forgatni. Sikerült megvalósítani ezt a tervedet?

A film elkészült. Shadow Play a címe, azaz Árnyékok játéka. A szöveget Jaromír Typlt költő írta, a zenét pedig egy igen jó nevű cseh zenész szerezte. A Prágai Filmszemlén be is mutatták, tudomásom szerint jó kritikát kapott. Azt hiszem, jó időszakot élek. Bár nem gondolom, hogy nekem most kellene összegeznem az életemet. Feladataim vannak még. Ha valamit befejeztem, máris az új kihívásokat keresem.

Nem lehet, hogy ez a sikered titka?

Valószínű. Ha az ember valamibe kellő energiát és munkát fektet, az eredmények előbb-utóbb megmutatkoznak. Persze a képeket magamnak csinálom, az, hogy erre más is odafigyel, külön jutalom. Újabban számomra fontos emberektől kaptam pozitív visszajelzéseket a munkám kapcsán. Számomra ez sokkal fontosabb annál, mint az ismertség, a népszerűség. Mert ahhoz olyan kompromisszumokat kellene kötnöm, amelyekre képtelen vagyok.

Hol a határ a művészet és a kommersz között?

Ez a határ egy fotós számára talán még keskenyebb, mint más képzőművészek esetében. Az ember könnyen készíthet olyan képeket, amelyekkel nagy pénzt kereshet, ám az igazi művészethez visszatalálni nagyon nehéz. Én pedig nem akarom föláldozni az anyagi boldogulásért azt, amiért tizenöt éven keresztül küzdöttem. Csehországban egy fotósnak jelenleg nagyon nehéz olyan munkát szereznie, amiből meg tud élni, és ugyanakkor szabadon alkothat. A kortársaim közül sokan nagy kompromisszumokat kötöttek, s bár jobban élnek, mint én, többségüknek eddig mégsem sikerült igazán maradandót alkotnia. Én eléggé szigorú vagyok ezekben a kérdésekben. Örülök annak, hogy taníthatok, mert az iskolai munka mellett marad időm arra, hogy a saját utamat járjam. Ám meggazdagodni valószínűleg nem fogok. Ha anyagi biztonságra nem is tettem szert eddig, abban egészen biztos vagyok, hogy annak, amit csinálok, értelme van.

A szakmai sikerrel együtt jár a népszerűség is?

Az ismertség igazából nem érdekel, számomra csak azért fontos, hogy általa a munkámat színvonalasabban végezhessem. Nem vagyok az a típus, aki házal a képeivel. Manapság már inkább engem keresnek meg a galériák, nem kell nekem nyomulnom. Persze jó lenne külföldön is kiállítani, szélesebb közönség elé lépni. De ez egyelőre a jövő zenéje.

Régebben „haza jártál” a témákért. Közismerten kötődsz ehhez a vidékhez. Hogyan viseled azt, hogy az időd nagy részét mégis külföldön töltöd?

Prágában én azokból az élményekből táplálkozom, amelyeket itt szívtam magamba. Mindig honvágyam volt, ám most már Prágában is otthon érzem magam. Azt hiszem, vége van a nagy, önfeledt barátkozások korszakának. Mindenben sokkal megfontoltabb vagyok, minden sokkal visszafogottabban működik már. Mindenki megpróbálja a saját életét élni. Én is, és a gyerekkori barátaim is. Az itteni kapcsolatok megmaradásáért nekik és nekem is erőfeszítéseket kell tennünk. Azt azonban nem tudom elképzelni, hogy véglegesen elszakadjak ettől a környéktől. Hisz itt élnek a szüleim, a családom és a barátaim.