Sikeres együttműködés a Fülek–Bátonyterenye tengelyen

fülek parkoló
Fülek/Sátorosbánya/Salgótarján/Bátonyterenye |

Sikerként értékelik a több éve zajló határ menti együttműködést a „Határon és korokon átívelő kulturális örökség bemutatása a történelmi Nógrád területén” (Living Heritage) névre keresztelt Interreg V-A projektet annak résztvevői.

A határon átnyúló stratégiai partnerséget négy éve kezdte építeni a vezető partner Fülek, Bátonyterenye város önkormányzata, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, illetve Sátorosbánya. A munka betetőzése volt a napokban tartott zárókonferencia, melyen minden érintett fél beszámolt az elért eredményekről. A konferenciát a járványügyi helyzet miatt online tartották. Agócs Attila, Fülek polgármestere elmondta, hogy a pályázat célja egy modern tengely kiépítése volt a Fülek–Bátonyterenye tengely mentén. A határon átlépő együttműködés kapcsán kijelentette, bár a füleki vár 30 ezer embert vonz évente, de alatta két utcával a város legszegényebb emberei élnek. A revitalizációval rajtuk is segíteni akarnak – a határátlépés ebben az esetben jelenti a kulturális emlékek léte/nemléte közötti határ átlépését és a szociális rétegek közötti határ átlépését is.

A füleki vár és környéke

A projekt füleki részét Anderkó Erika ismertette, aki elmondta, hogy a vár alatti fejlesztések régészeti ásatásokkal kezdődtek a műemlékvédelmi hivatallal együttműködve, mely során rengeteg lelet került elő, a Füleki Vármúzeum ezeket feldolgozta és kiállította. Felújították a vár alatti utcákat, parkolót és nyilvános mosdót építettek. A várban megújult a Bebek-torony zsindelyes tetőszerkezete, a védőbástya, a borház és a hozzá vezető sétány,és új tetőt kapott az Ágyú-bástya is. A munkálatok 2019 júliusában indultak és 2020 júliusában értek véget. A közbeszerzési folyamat viszont tovább tartott, mint a tényleges munka.

A projekt anyagi oldala

A füleki projekt teljes költségvetése 1 168 952 euró volt, ebből 1 080 903 a beruházási költség, az EU-s támogatás 712 078, az állami támogatás 83 773, az önrész pedig 285 052 euró volt. Anderkó elmondása szerint Füleknek az elmúlt 15 évben három ilyen nagy projektje volt. A pénzből 439 966 eurót költöttek új építésekre, 640 936 euró pedig felújításokra

Gondok a restaurálással

Bátonyterenye önkormányzata a projekt segítségével az 1700-as években épült Gyürky-Solymossy kastély felújításába kezdett bele. Kinyo Mária projektmenedzser elmondta, megszenvedtek a munkával, de szép eredményeket tudnak felmutatni. Eddig sikerült megmenteni a kastély melletti gazdatiszti épületet, egy másik projektből a lovarda épületét is tervezik felújítani. A kastély épülete már olyan rossz állapotban volt, hogy a tervező sem mert bemenni az épületbe, így a kivitelezés során váratlan nehézségek merültek fel: például ahol azt hitték, hogy elég lesz szigetelni, valóban újra kellett építeni a falrészt.

A közbeszerzés itt sem ment egyszerűen, mivel a kivitelezés során felmerült problémák miatt szerződésmódosításokra volt szükség. Magasabb volt az ár, mint a pályázatból rendelkezésre álló összeg, és a világjárvány is hátráltatta a beruházást. Mert az építőanyagok egy része külföldről, többek között Olaszországból érkezett volna. Ezek késése miatt is határidőt kellett módosítani a közbeszerzésben. A nehézségek ellenére sikerült felújítani egy lakásoknak helyet adó épületet és egy tornyot. Az épületben egy „palóc portát” hoztak létre, ezt hagyományos palóc eszközökkel, kiállítási tárgyakkal, népviselettel rendezték be. Emellett kiadtak egy 2019-es rendezvénynaptárt és a projekt honlapját is ők szerkesztették.

Kutatás Baglyaskőn

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága a projekt segítségével a Salgótarjánban található Baglyaskő várban végzett ásatásokat és hozott létre egy látogatóközpontot. Rónai Kálmánné igazgató szerint a projekt rámutatott, hogy a közös munka komoly eredményekhez vezethet, a részletekről Stoszek Krisztina beszélt. A várban végzett alapkutatás során sikerült feltárni az Árpád-kori vár kettős védelmi vonalát, amiből arra lehet következtetni, hogy a vár feltehetően az 1300-as évek után is betöltött valamilyen védelmi funkciót.

Őskori leleteket, valamint bronzkori kemencéket is találtak. A feltárás eredményeiről egy kiállítást és digitális bemutatót is készítettek. A külső helyszínen a látogatóközpontban egy ásatási szelvényt is bemutatnak. Kialakítottak egy kültéri játszó- és kalandparkot a gyerekeknek, itt információs táblákat is elhelyeztek. A projekt a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket is lehetővé tette: külső vizesblokk és napelemrendszert, kültéri napelemes kamerarendszert építettek, valamint bővítették a gépparkot. Emellett létrehozták a Guide@hand mobilapplikációt, ebben elérhetőek a legfontosabb helyi tanösvények

Megújult út, fotókönyv

Peter Badinka, Sátorosbánya polgármestere elmondta, hogy ők a projekt segítségével a somoskői várhoz vezető utat újították fel, 1960 méter hosszúságban. Az út már rossz műszaki állapotban volt, nagy volt az igény a felújítására. Kiadtak egy fotókönyvet is Nógrád élő öröksége címmel, három nyelven.

Lesz folytatás

Minden résztvevő komoly sikernek tartja a többéves projektet. Agócs Attila kérdésünkre megerősítette, hogy a közös munkának lesz folytatása, hiszen Fülek már dolgozik egy másik pályázaton, a Bükki Nemzeti Parkkal és Bátonyterenyével is folytatni akarják az együttműködést egy másik Interreg-pályázatban, hogy a testvérvárosi kapcsolat „legyen több, mint vállveregetés”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?