Senki sem tud a razziáról

Battyán |

<p>Helikopterből pásztázták a terepet, az utakat lezárták &ndash; vélhetőleg cigarettacsempészeket fogtak el &ndash; a rendőrök és a vámosok nem tudnak semmit.</p>

A rendőrség különleges osztaga és a civil ruhás rendőrök lepték el a tó partját, helikopter is pásztázta a terepet. A rajtaütés legalább két ember letartóztatásával végződött. A rendőrség és a vámhivatal nem tud semmit az akcióról. Egy neve elhallgatását kérő helyi lakos elmondta, éjjel éppen a tavon pecázott, amikor elkezdődött az akció. „Úgy fél tizenegykor hazaugrottam a szüleimhez, a felszerelésemre addig egy másik horgász vigyázott. Vissza meg nem jutottam, mert civil ruhás rendőrök és határőrök voltak mindenütt, és a tóhoz vezető utat is lezárták. Megkérdezték, mit keresek ott. Mondtam, hogy falubeli vagyok, itt szoktam pecázni” – nyilatkozta lapunknak a fiatalember. A szemtanúk szerint a rajtaütés nagyon gyorsan lezajlott. Egyre több rendőr érkezett a helyszínre, majd nem sokkal később egy helikopter reflektorfénye vakította el a bámészkodókat. „A tóhoz közeli útra világítottak, aztán csak annyit láttam, hogy a különleges osztag tagjai két embert a földre tepertek” – tette hozzá a fiatal férfi. Az akció pontosan abban az időben történt, amikor a Battyántól úgy hatvan kilométerre lévő ukrajnai Munkácson lövöldözés tört ki. A lakosok egy része attól tartott, hogy a dolognak köze van a határon túli zavargásokhoz, de volt olyan is, aki azt hitte, menekülteket üldöznek. „A tótól másfél-két kilométerre lakunk, csak a zajt hallottuk, nem láttunk semmit. A helikopter hangjától és a pásztázó reflektor fényétől több lakos megrettent, másnap rengetegen kérdezték a községi hivatalban, hogy mi történt” – mondta Szabó Dénes, a falu polgármestere. Sem a munkácsi zavargásokhoz, sem a menekültekhez nem volt köze a razziának. Értesüléseink szerint egy csoport már huzamosabb ideje csempészett cigarettát a szomszédos Ukrajnából egy sárkányrepülő segítségével, de az meghibásodott és a tó mellett ért földet. A határőrség és a rendőrség már több napja figyelte a csempészeket, a rajtaütésre pedig azért került sor, mert megtudták, hogy két férfit aznap este a helyszínre megy a meghibásodott repülőgépért. Az esetről a belügyminisztériumot kérdeztük. „Ebben az időben nem zajlott akció az adott térségben, nem tudok róla, hogy a rendőrség munkatársai a helyszínre vonultak volna. Javaslom, forduljanak a vámhivatalhoz” – nyilatkozta lapunknak Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. „Ilyen bevetésen nem vettek részt a vámhivatal dolgozói, ezért sajnos nem szolgálhatunk semmiféle információval” – mondta Klára Baloghová, a nagymihályi vámhivatal szóvivője.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?