Segítik a vállalkozásokat

Nagykapos. Az ország Európai Unióhoz való csatlakozásával sem változtak az Új Kézfogás Közalapítvány által meghirdetett pályázatok feltételei.

Nagykapos. Az ország Európai Unióhoz való csatlakozásával sem változtak az Új Kézfogás Közalapítvány által meghirdetett pályázatok feltételei. A magyarországi alapítvány Horvátország, Románia, Szerbia-Montenegro, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna magyar nemzetiségűek lakta területein működő kis- és középvállalkozásoknak nyújt támogatást.

Mihók Gábor, a Nagykaposi Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség irodavezetője elmondta, hogy az elmúlt évben ügynökségük az összes támogatás mintegy 37 százalékát közvetítette, így közel 100 millió forintnyi anyagi segítséget juttatott el az országban működő kis- és középvállalkozásokhoz. Mihók Gábor azonban úgy véli, hogy a bodrogközi és az Ung-vidéki vállalkozók egy része még mindig nem használja ki kellőképpen az Új Kézfogás által kínált lehetőségeket, bár azokat az ország uniós csatlakozása után is változatlan feltételek mellett igényelhetik. Az idei év első félévében 40 pályázatot közvetítettek, melyek támogatási igénye meghaladja a 60 millió forintot. A legalább egy éve működő egyéni és társas vállalkozások továbbra is igényelhetik a hitelekhez kapcsolódó kamattámogatásokat, melynek mértéke a fejlesztésre és beruházásra igényelt hiteleknél 5,5 százalékos.

A közalapítvány nem nyújt kamattámogatást áru- vagy személyszállítást végző gépjárművek beszerzésére irányuló hitel és lízing esetében. Az ingatlan vásárlására felvett hiteleket csak akkor támogatja, ha a vásárlás a termeléshez kapcsolódik. A közalapítvány az ISO minőségbiztosítási rendszer megszerzéséhez már eddig is nyújtott támogatást, és a HACCP (élelmiszeripar területén tevékenykedő vállalatokat minősítő) rendszer megszerzéséhez is igényelhetőek források. A kiállítások és üzletember-találkozások megrendezéséhez nyújtható támogatások a legutolsó módosításkor jelentősen megnövekedtek. Hazai vagy magyarországi rendezvény esetében százezer, külföldi kiállítás szervezéséhez kétszázötvenezer forint adható. Az alapítvány ezenkívül anyagi segítséget ad olyan oktatási programok megvalósításához is, amelyeknek célja EU-s támogatási lehetőségek megismertetése, illetve a vállalkozók felkészítése a benyújtandó pályázatok megfelelő színvonalú elkészítésére. Azok a vállalkozások, melyek nem igényelhetik a szokásos banki finanszírozásokat, az Új Kézfogástól visszatérítendő, de kamatmentes kölcsönt kaphatnak. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást a Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség nagykaposi irodájában (Fő út 22), vagy a 056 638 2995-ös telefonszámon kaphatnak, valamint a pályázatokhoz szükséges adatlapokat is itt igényelhetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?