Salve, Vini! – megáldották az újbort Somorján

Somorja
Somorja |

Pénteken tartották a hagyományos boráldást a somorjai Bartal családi pincészetben. Bár a Vince-napi időjárás nem kecsegtet jó előjelekkel, a borászok bizakodva tekintenek az idei évre.

Idén is mintegy kétszáz borász és borbarát látogatott el a 11. Vince-napi boráldásra, amelyen megáldották a családi pincészet Szent Vince kóstolótermét is. A teremre a borászok védőszentjének bronzszobra is vigyáz. Bartal László, a pincészet tulajdonosa elmondta, egy kedves barátjuktól kapták a szobrot, amelyet az új kóstolóterem egyik fülkéjében helyeznek el.

„Tizenötfajta bort kínálunk a vendégeknek. Jól sikerültek a tavalyi borok” – mondta Bartal László. Bartalos Gyula, az Európai Borlovagrend dél-szlovákiai legátusának elnöke köszöntőjében elmondta, a pincészetben ápolják, és az európai borlovagrenddel karöltve tovább fejlesztik a Somorja környéki borászat 350 éves hagyományát. „A bor hagyomány és élmény, amit jó másokkal megosztani” – hangsúlyozta Bartalos Gyula, aki bibliai idézettel is nyomatékosította szavait, mely szerint a bor nem részegségre termett, hanem az emberek vigasztalására.

František Slezák, az Európai Borlovagrend szlovákiai konzulja elismerően szólt a Bartal család borairól, és emlékeztetett arra, hogy a bor megismeréséhez mind az öt érzékszervünket használjuk. Jozef Bohunický, a borlovagrend papja áldotta meg az újbort, valamint a szőlővesszőket, és a kóstolótermet. A Somorja szélén levő birtok egyre népszerűbb, most is Szlovákia számos tájáról érkeztek borászok a hagyományos, jó hangulatú rendezvényre, amelyen a kiváló borok mellett ínyenc fogásokat is kóstolhattak a résztvevők.

Január 22. Szent Vince napja, amikor a szőlészek és a borászok az úgynevezett Vince-vesszők állapotából, valamint az aznapi időjárásból is következtettek a várható bortermésre. A mondás szerint ha fénylik a Vince, tele a pince, vagyis a Vince-napi napsütés bőséges bortermést jósol. Az idei nedves, ködös időjárás és a szőlővesszők állapota sem kecsegtet sok jóval. „Már decembertől metsszük a szőlőt. Hiányzik a rendes tél, elsősorban a nedvességpótlás, valamint a kemény fagyok, amelyek kipusztítanák a kártevőket és a gombákat” – mondta Bartal László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?