Saját forrásból és támogatásból

SolymosSomogyi karcsa
Solymoskarcsa |

Kultúrházai fejlesztésébe fogott a királyfiakarcsai önkormányzat. A solymoskarcsai fejlesztésen már az utolsó simításokat végzik, a kulcsárkarcsai felújítás fedezete pedig már a község számláján van.

Egyházkarcsához hasonlóan Királyfiakarcsa amellett, hogy helységnév, gyűjtőnév is, hiszen több település közös megnevezésére használják. Ide tartozik Erdőhát-, Damazér-, Etre-, Solymos- és Kulcsárkarcsa, összesen tehát hat község, amely Felső Karcsaszélt alkotja. „A világjárvány ránk is hatással van, a közelmúltban értesítettek arról, hogy a kormány 40 ezer euróval csökkentette a költségvetésünket, ami ilyen méretű településeknél elég komoly érvágást jelent. Mégis próbálunk lassan, de biztosan tovább haladni” – kezdi a beszélgetést Wurczell Zoltán polgármester.

Utolsó munkálatok

A királyfiakarcsai központi kultúrház után a solymoskarcsai kultúrház volt az első, amely valamikor a hetvenes évek közepén megépült. Így a felújítása már valóban nagyon időszerű és indokolt volt. A rekonstrukció 42 ezer eurós költségét a község saját forrásokból, egyebek mellett telkek eladásából teremtette elő. 

Sikerült kívül-belül újjávarázsolni a kultúrház minden egyes szegletét. Sőt, ebből az összegből a területrendezési munkák költségét is fedezni tudták. A területrendezésen már dolgoznak, az utolsó simításokat végzik. A kivitelezésre kiírt pályázatot helyi vállalkozó nyerte el, aki a polgármester szerint nagyon alapos munkát végzett, a munkával az önkormányzat is elégedett. 

Újabb fejlesztés lesz

Ez volt az első fecske. Hamarosan belevágnak ugyanis a következő, mégpedig a kulcsárkarcsai kultúrház felújításába. Ezt a fejlesztést sikeres pályázatnak köszönhetően végezhetik el, a gazdasági minisztérium 15 ezer eurót utalt át erre a célra. 

„Ez az összeg már a község számláján van, tehát nincs akadálya annak, hogy nekilássunk a munkának. 2010-ben lecserélték a tetőszerkezetet, így a mostani felújításnál elsősorban ablakokat cserélünk, felújítjuk a kultúrház konyhájának a felszerelését, hogy az épület teljes mértékben alkalmas legyen kisebb családi rendezvények megrendezésére”

– magyarázza Wurczell Zoltán.

Mindkét kultúrház, a solymosi és a kulcsári is a kisebbek közé tartozik, 25–30 személyes rendezvények megvalósítására ideális. Értelemszerűen a helyieknek viszont kényelmesebb a településen találkozni különböző ünnepélyek alkalmával, mint a szomszédos község esetleg nagyobb épületét igénybe venni. 

A kultúrházi felújítások sorában az erdőhátkarcsai következik, amely a legnagyobb, több mint 40 személyes rendezvények megszervezésére is alkalmas. Az előbbiekhez képest ez van a legjobb állapotban. 

„Igyekszem igazságosan intézni a hozzánk tartozó Karcsák ügyeit, sürgősségi sorrendben. Mint minden csallóközi ember, a karcsaiak is lokálpatrióták. Nemcsak felsőkarcsaiak vannak, hanem ezen belül erdőháti, damazéri, királyfiai, etrei, kulcsári és solymosiak – ahogyan őseink meghatározták –, aszerint, hogy melyik miseutat használják és melyik temetőben ápolják elődeik sírját. Érthetően, mindenki számára a saját faluja a legfontosabb, és nagyon hálás vagyok azért, hogy az utóbbi években egyre több helyi vállalkozó segíti és támogatja falvainkat akár pénzzel, akár ingyenmunkával” – zárta a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?