Rovásírásos tábla Nádszegen is

Nádszeg |

<p>Vasárnap rovásírásos helységnévtáblát avattak a galántai járásbeli községben. A táblát a Magyar Megamaradásért Polgári Társulás mátyusföldi szervezete állítatta.</p>

„Úgy tudunk megmaradni szülőföldünkön magyarnak, ha magyarul fogunk gondolkodni, imádkozni és magyarnak neveljük gyermekeinket” – köszöntötte az egybegyűlteket Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere. Hozzátette, fontos, hogy a kezdeményezés pozitív tartalmat hordozzon és ne legyen politikai háttere. Az ünnepség a nádszegi Nádos és a Kis Nádos Néptánccsoport fellépésével kezdődött a falu központjában. A táncosok bemutatkozását Salgó Gabriella előadása követte, aki a rovásírás hagyományáról és jelenéről beszélt.

Az előadás után lovas kocsikkal szállították a vendégeket a falu végére, ahol a Csenkey Barantacsapat avatta fel a helységnévtáblát. „Ha a templomban nem volt harang, a pásztorokat kérték meg, hogy ostorozzák körbe a templomot, így szentelték fel. Az ostort szakrális eszközként is használták a magyarok” – beszélt a hagyományokról Molnár Attila, a barantacsapat elnöke. Három barantás hét ostorcsapással szentelte fel az új táblát. Az elmúlt időszakban húsz rovásírásos helységnévtáblát avatott fel a szervezet. „A táblával szeretnénk rámutatni arra, hogy itt is magyarok élnek, akik őrzik a hagyományaikat – nyilatkozott lapunknak Juhos Norbert, a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás mátyusföldi szervezetének elnöke. – A magyarság megmaradásáért próbálunk tenni, szeretnénk kivenni a részünket a kulturális rendezvényekből. Később feldolgoznánk a falu történelmét” – folytatta Juhos Norbert. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?