Rossz évre számítanak a mezőgazdászok

Nagycsalomja/Rimaszécs |

<p>Nem tudták időben és megfelelően elvégezni az őszi talajelőkészítő munkálatokat a gömöri és nógrádi mezőgazdasági vállalkozók.</p>

Előzetes becsléseik szerint még ha ideális időjárás lenne is tavasztól, akkor is csak a közepestől gyengébb hozamokra számíthatnak idén. Az Ipoly mentén vannak olyan mezőgazdasági területek, amelyeket már bő nyolc hónapja víz borít. Még a tavalyi termést sem sikerült ezekről a parcellákról betakarítani, mert a gépek elsüllyedtek a sárban. Pölhös Vendel nagycsalomjai agrárvállalkozó szerint az Ipoly középső folyásának vidékén dolgozó mezőgazdasági vállalkozók kritikus helyzetben vannak. „Van olyan parcella, amelyet karácsony táján, a keményebb fagyok beálltakor próbáltunk nehézgépekkel megszántani, de nem sikerült. Sok helyen máig kint van betakarítatlanul a termés – a kukorica vagy a zöldség – mert egyszerűen nem voltak megközelíthetőek a földjeink. Az árvíz miatti kárpótlásban is csalódtunk, csak a keletkezett károk töredékét fizették ki az érintetteknek” – mondta a vállalkozó.

Pölhös Vendel szerint az érdekvédelemmel is gondok vannak, nem tartja kellőképpen hatékonynak a mezőgazdasági kamarák működését. „Nyugat Európában összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben vannak a mezőgazdaságban vállalkozók. Kérdéses, a nagy területen gazdálkodó vállalkozások képesek lesznek-e idén fennmaradni. A kicsik közül nagy valószínűséggel egyre többen a vállalkozásuk feladására kényszerülhetnek, ha nem változik a helyzet” – tette hozzá Pölhös Vendel.

Nógrádi társaikhoz hasonlóan rossz helyzetben vannak azok a gömöri gazdák is, akiknek tavaly az áradások tették tönkre egyévi munkájukat. Gál Ferenc, rimaszécsi magángazdának mintegy száztíz hektárnyi földje egy gátszakadás miatt került tavaly nyáron víz alá, máig a kártérítéssel vesződik. „Többször dokumentáltam fényképekkel és videofelvétellel is, mekkora károkat okozott a gátszakadás. A szaktárca azonban a légi felvételeknek hisz inkább, azokon azonban nem minden úgy látható, ahogyan azt a közvetlen bejáráskor rögzítettük. Tizennyolc éve dolgozom mezőgazdasági vállalkozóként, azt hiszem, joggal elvárhatnám, hogy méltányossággal bírálják el a kialakult helyzetet. A mezőgazdasági gázolaj árának emelése is alaposan megnehezíti a dolgunkat, nem tudom, mihez fogunk, ha így megy tovább” – panaszolta a gazda.

Rimaszécs környékén is vannak olyan területek, ahová máig nem lehetett eljutni gépekkel. Az őszi szántást és vetést sem lehetett elvégezni, a tavaszi vetésből pedig még ideális körülmények és időjárás mellett is minimum harminc százalékkal kevesebb terméshozam várható, mint az ősziből. Gál Ferenc azt mondta, nem kizárt, hogy feladja a vállalkozását. Elmondása szerint arra kellene odafigyelni – különösen a gömöri régióban – hogy a dolgozni akaró és eredményeket felmutató embereket támogassák, ne pedig segélyekre, szociális támogatásokra költsék a pénzt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?