Róka sétálgat Rimaszombat utcáin

Rimaszombat |

<p>Két helyen is rókát láttak a város területén. Bár a róka nem védett állat, nem olyan könnyű megszabadulni tőle. Az Akasztóhegyen lakók elmondták, a probléma nem új keletű. Hangácsi Mária, a helyi lakóközösség egyik képviselője szerint két éve garázdálkodik róka a város peremterületén található családi házaknál.</p>

„Idén már három család jelezte, hogy több szárnyas jószáguk odaveszett” – mondta a lakó. Míg korábban csak éjjel garázdálkodott az állat, mára annyira felbátorodott, hogy napszaktól függetlenül sétál a város utcáin. „Többen úgy vélik, az állat veszett lehet. Attól tartunk, hogy valakit megtámad” – tolmácsolta a lakók véleményét Hangácsi Mária.

Rókát láttak a polgárok a Rozsnyói utcában és a Rimava lakótelepen is, az egyik homokozóban. Peter Berecz, a városi rendőrség vezetője lapunknak elmondta, több bejelentést kaptak az ügyben, de a testület nem léphet, nincsenek ezt megengedő kompetenciái. Hasonló a helyzet az állami rendőrséggel is.

Ján Bozó, a városi hivatal környezetvédelmi osztályának vezetője lapunknak elmondta, a város kétféleképpen tudja orvosolni a problémát. Első lépésben a Szlovák Vadászszövetségen keresztül körlevelet küld a környező vadásztársulatoknak, amelyben arra kérik a vadászokat, fokozottabban figyeljenek oda a rókák elszaporodására. A másik alternatíva a csapdák kihelyezése. Speciális csapdákra lenne szükség, de hogy mi lenne a befogott állat sorsa, azt nem tudni. Bozó elmondta, nem egyértelmű azt sem, hová helyezzék ki a csapdákat, hiszen az állat állandóan mozgásban van. A szakember szerint az eredmény kétséges. Ezt a lehetséges megoldást a város vezetése az illetékes szervezetekkel még egyeztetni fogja. Forgáč Tibor vadász úgy véli, az állat befogása lenne a megoldás. A speciális csapdákat vadászoknak kell kihelyezniük és a befogott állatról is a helyi vadásztársulatnak kell gondoskodnia. (ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?