Rohamtempóban terjed a kanyaró Szlovákiában, egyre több a beteg

kanyaró

Félő, hogy berobban egy újabb járvány.

Laboratóriumi vizsgálatok útján három kanyaróval fertőzött beteget azonosítottak a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szakemberei Kelet-Szlovákiában.

„Egy családon belüli megbetegedésről van szó, az eseteket Kassa-Sacán regisztráltuk. Egy 21 éves személy, valamint egy kétéves, illetve egy egyéves gyermek bizonyult fertőzöttnek” – közölték a higiénikusok, egyúttal hozzátéve, hogy az idősebbik beteg hiányos oltással rendelkezik, míg a gyermekek oltatlanok.

A regionális közegészségügyi hivatal járványellenes intézkedéseket foganatosított, és felvette a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik az elmúlt napokban a fertőzöttek közelében tartózkodtak.

A kanyaró egy erősen fertőző légúti megbetegedés, ezért a szakemberek arra számítanak, hogy a megerősített esetek száma az elkövetkező hónapokban rohamosan megemelkedhet. Idén eddig összesen négy kanyarós fertőzöttet találtak, a sacai betegek előtt Vágbesztercén (Považská Bystrica) azonosítottak egy pácienst.

Kanyaróval szemben a vakcina az egyetlen megoldás: az első adagot 15-18 hónapos korú csecsemőknek, a második dózist 5 éves gyermekeknek adják be. Azok, akik 2015-ben vagy azt megelőzően születtek, a második adag oltóanyagot 11 éves korban kapják meg.

A kanyaró elleni védőoltási lefedettség országos szinten 2023. augusztus 30-ig nem érte el a nyájimmunitáshoz szükséges 95%-os küszöbértéket azoknál, akik 2011-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2021-ben születtek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?