RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Tehervonattal a nagyihoz
Kuzmice (Kozma). Tehervonattal akart egyikük nagymamájához utazni két kassai fiú. A szerelvényre a városban szálltak fel titokban, s már az út felén is túl voltak, amikor a kozmai állomáson egy vasutas felfigyelt rájuk.

Tehervonattal a nagyihoz

Kuzmice (Kozma). Tehervonattal akart egyikük nagymamájához utazni két kassai fiú. A szerelvényre a városban szálltak fel titokban, s már az út felén is túl voltak, amikor a kozmai állomáson egy vasutas felfigyelt rájuk. A vonatot leállították, és a vasúti rendőrök meglepetten látták, hogy egy 11 és egy 12 éves fiúról van szó. Kiderült, a Szlovákújhelytől (Slovenské Nové Mesto) északra fekvő Csörgőbe (Čerhov) akartak eljutni. A fiatalabb végül tényleg eljutott a nagymamájához, csak éppenséggel rendőri közvetítéssel, az idősebbiket pedig az édesanyja vette át. (SITA)

Megtalálták a mentálisan sérült férfit

Pozsony. A fővárosi főpályaudvar közelében találták meg a rendőrök azt a 42 éves vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) férfit, aki két héttel ezelőtt tűnt el lakhelyéről. Nem ez az első ilyen esete: a mentálisan sérült Marián már többször is úgy ment el otthonról, hogy napokig nem adott életjelt magáról. Érdekes, hogy mindig csak vonattal utazott, és magával vitte a személyazonossági igazolványát is. Rendszerint várótermek, szórakozóhelyek környékén bukkantak rá, többször hajléktalanok társaságában. (SITA)

Egy este, egy járás, két halálos baleset

Horné Chlebany (Felsőhelbény)/Solčany (Szolcsány). Két gyalogost gázoltak halálra kedden este a Nagytapolcsányi (Topoľčany) járásban. Felsőhelbényben egy 61 esztendős férfi lépett hirtelen egy 33 éves fiatalember kocsija elé; az óvatlan gyalogos a helyszínen életét vesztette. Szolcsányban egy 72 éves nőt ütött el autójával egy húsz évvel fiatalabb férfi. Az idős hölgy kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe. (ú)

Pénzért csalt a biztosítási ügynök

Dunaszerdahely/Pozsony. Csúszópénzért állított volna ki fiktív igazolásokat a dunaszerdahelyi járásbeli Marián B. biztosítási ügynök. Egy kínai állampolgár négy, gyógykezelési biztosításról szóló igazolást kért tőle, mert ilyen dokumentumokra volt szüksége ahhoz, hogy tartózkodási engedélyt intézhessen honfitársainak. Az ügynököt csalásért háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?