RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Százezer korona az újságárustól
Ótátrafüred (Starý Smokovec). A napokban kiraboltak egy helyi újságárust. Az ismeretlen tettes cigarettát, telefonkártyákat, játékkártyákat vitt magával, a keletkezett kár több mint százezer korona. (SITA)
Csak egy fejszét rabolt
Szepsi.

Százezer korona az újságárustól

Ótátrafüred (Starý Smokovec). A napokban kiraboltak egy helyi újságárust. Az ismeretlen tettes cigarettát, telefonkártyákat, játékkártyákat vitt magával, a keletkezett kár több mint százezer korona. (SITA)

Csak egy fejszét rabolt

Szepsi. Egy hetvenhárom éves férfira rátörtek a lakásán a hét folyamán. A három ismeretlen tettes a lakásban talált fejszével fenyegette a férfit, és pénzt követeltek tőle. A támadók nem jártak szerencsével, csak a fejszét vitték magukkal. Nagymihályiban sikerült elkapni azokat az elkövetőket, akik egy tizenöt éves fiútól elvették telefonját, és tönkretették a ruháját. A tizenhat éves Radoslav, a tizenkilenc éves Slavomír – akik fiatal koruk ellenére büntetett előéletűek– és egy tizenhárom éves fiú a rendőrségen végezték. (SITA)

Turistákat támadtak meg

Szlovák Paradicsom. Két fiatal a napokban két lengyel turistát támadott meg. A tizennyolc éves szepestamásfalvai (Spišké Tomášovce) Elvis H. és a görgői gyermekotthonból megszökött Jana H. a látogatók szemébe könnygázt fújt, majd a földre teperték őket, elvették személyes irataikat, telefonjukat és pénzüket. A telefonokat később visszaadták, de rablás elkövetése miatt eljárás indult ellenük. A fiatalok e hónapban már két nyitrai látogatót is megtámadtak. (SITA)

Aktívak a zsebtolvajok

Poprád. Mintegy 180 lopásról érkezett bejelentés a poprádi rendőrségre ebben az évben. A zsebesek főleg pénztárcákat, mobiltelefonokat tulajdonítanak el. A zsebtolvajok általában csoportokban „dolgoznak”, gyerekeket is többször tetten értek már. Főleg nagyobb üzletekben, zsúfolt tömegközlekedési eszközökön vetik be magukat. A rendőrség kéri a lakosságot, minden esetet jelentsenek. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?