Rendhagyó módon zajlik az EMTA-díj-átadó

Csanda Tamás
Érsekújvár |

Nem valósulhatott meg tavaly az Érsekújvári Magyar Tanulóifjúságért Alapítvány hagyományos őszi díjátadó ünnepsége a koronavírus miatt, ezért ebben a hónapban minden iskolában külön adják át a rangos elismerést a városuk, iskolájuk hírnevét eredményeikkel öregbítő magyar diákoknak.

Elsőként az egészségügyi középiskolában, majd a Pázmány Péter Gimnáziumban és a Czuczor Gergely Alapiskolában tartottak kisebb díjátadókat, a hónap utolsó napján a Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia diákjai is megkapják a kuratórium által odaítélt jutalmat. „Az Érsekújvári Magyar Tanulóifjúságért Alapítvány egyik alapító tagja, Luzsica Lajos festőművész, író és lokálpatrióta így eleveníti fel az alapítvány működésének a hátterét: A Budapesten székelő Érsekújvári Öregdiákok Alapítványa a kilencvenes évek elején a Rákóczi Szövetségen belül, annak egyik alszámláját használva – bár teljesen önállóan –, munkabizottságként, majd kuratóriumként tevékenykedett. Ekkor az Érsekújvári Régió Szakalapítvány nevet használtuk. Ez arra utal, hogy nagy ambícióval indulva, nemcsak a város, hanem az egész régió magyar tanulóifjúságát kívántuk tevékenységi körünkbe bevonni” – mondta Peternai Zsuzsanna, a Pázmány Péter Gimnázium igazgatója az iskolájukban rendezett díjátadón. Peternai Zsuzsanna kiemelte az anyanyelven való oktatás, a magyar iskolák fennmaradásának a fontosságát. A gimnáziumban Csanda Tamás végzős diák vehette át a Kurzweil család emlékére alapított tanulmányi ösztöndíjat, aki a diáktanács elnökeként, az iskolatanács tagjaként projektek, versenyek résztvevőjeként egyaránt részt vett az iskola munkájában, és a Médiasztár versenyen elnyerte az Év diákriportere címet. 


Udvardy Kiara Gréta a Kurzweil család emlékére alapított tanulmányi ösztöndíjat kapta, elsősorban nyelvi olimpiákon, szavalóversenyeken remekelt. Végh Alex kapta a JUDr. Nagy Tibor tanulmányi ösztöndíjat, a jogásznak készülő gimnazista történelmi versenyeken és az emberi jogok olimpiáján egyaránt bizonyított.


Kecskés Martin a biológiaolimpián, sportversenyeken és aktív cserkészként, véradóként érdemelte ki a Zirner Zoltándíjat. Ugyanebben az elismerésben részesült Kucman Kitti, Csányi Balázs, Kunya Karin és Kovács Katinka (Noémi), valamint Lángyi Viktória. Pethes Boglárka, Černák Noémi Réka, Valkó Barnabás és Fodor Attila diákok a Pázmány Péter Polgári Társulás díját vehették át kiváló eredményeikért, rangos versenyeken való részvételükért.

A Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskolában és Kereskedelmi Akadémián a Koppány Schwitzer család emlékére alapított ösztöndíjat kap Szabó Krisztián és Udvaros Anna. Könyvjutalomban részesült Bajkai Bence, Cibulka Ágnes és Szőke Richard. Az egészségügyi szakközépiskolában Zirner Zoltán díjban részesült Simigh Brigitta, és a Diósi József egykori gimnazista által létrehozott ösztöndíjat Matyó Jázmin veheti át. A Czuczor Gergely Alapiskolában könyvjutalomban részesült Nagy Natália és Mechura Szintia. Zirner Zoltán díjat vehetett át Gubo Veronika. A Dr. Holota János emlékére alapított ösztöndíjat Zsapka Virág és Ožvald Damián tehetséges, szorgalmas végzős tanulók vehették át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?