Rákóczi-emlékhét lesz október végén Kassán

Budapest |

<p>A magyar-szlovák kapcsolatok erősítése érdekében Rákóczi-expressz elnevezéssel emlékhetet tartanak Kassán október végén a fejedelem, illetve az 1956-os forradalom évfordulóihoz kapcsolódva - jelentette be a fővédnök, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón hétfőn.</p>

Lezsák Sándor elmondta, azért vállalta a kulturális rendezvény fővédnökségét, mert meggyőződése szerint az jól szolgálja a két nép közötti kapcsolatok erősítését.     Az Országgyűlés alelnöke ismertette egy szeptember elején, Szlovákiában készült közvélemény-kutatás adatait, amelyek szerint csupán az ott élők tíz százaléka véli úgy, hogy romlottak a szlovák-magyar kapcsolatok, a megkérdezettek több mint negyven százaléka szerint ugyanakkor javultak.     A menekültáradat miatti közös veszélytudat erősíti a szlovák-magyar kapcsolatokat - jegyezte meg Lezsák Sándor. Hozzátette: a még meglévő szlovák-magyar konfliktusok rendezéséhez is hozzájárulnak az emlékhét rendezvényei.     Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja elmondta: a rendezvényt meghatározza II. Rákóczi Ferenc szellemisége, a régióban élő népek, magyarok, szlovének, rutének összefogása a hazáért. Az emlékhetet idén először, de hagyományteremtő szándékkal rendezik meg.     Az október 23-ától 29-éig tartó rendezvénysorozat a kulturális turizmus mellett szakmai programokkal a keleti országrészek felzárkóztatását is célozza. Szó lesz várak rekonstrukciójáról, lengyel kezdeményezésre egy nemzetközi Rákóczi-túra útvonalának kialakításáról, és a határ mindkét oldalán lévő vendéglátóhelyek tartanak gasztronómiai bemutatót Kassán - közölte a főkonzul.     A rendezvény egyik csúcspontja az október 24-én Budapestről Kassára tartó Rákóczi Expressz, amely ezúttal zarándokvonatként is funkcionál. Október 29-én pedig az Omega-oratórium zárja az emlékhetet a kassai dómban - ismertette Szesztay Ádám.     A főkonzul köszönetet mondott Lezsák Sándornak, aki az egyik kezdeményezője volt annak az országgyűlési határozatnak, amely a II. Rákóczi Ferencről szóló programok, köztük a kassai emlékhét megrendezését segítette.     Mező Tibor, a programsorozat szervezésében részt vevő Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője elmondta: a II. Rákóczi Ferenc halálának 280. és kassai újratemetésének 109. évfordulóján megtartott rendezvénysorozat részeként a fejedelem arcképével díszített mozdony húzza majd a zarándokvonatot Kassára, ahol két városnéző kisvonattal viszik majd az érdeklődőket a különböző programokra.     A tervek szerint az emlékhét "előfutára" október 19-én egy kirakodóvásár lesz a kassai ferences kolostorban. A hivatalos nyitónapon, 23-án beszédet mond Lezsák Sándor, lesznek zenei műsorok, fellép a Csík zenekar, 23-24-én a keresztény értelmiség társadalmi küldetéséről tartanak konferenciát, 24-én lesz a többi között történészkonferencia és gasztronómiai bemutató, 26-án pedig kiállítás nyílik a Csemadok székházában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?