Ráfér a felújítás a nánai laktanyára

Nána |

<p>Bérlakások, regionális nyugdíjasotthon és mindenek előtt új munkahelyek létesülhetnek a nánai kaszárnya területén.</p>

Az egykori laktanyát – a hozzá tartozó épületekkel és telkekkel – hivatalos látogatása során Ľubomír Galko védelmi miniszter (SaS) és Somogyi Szilárd parlamenti képviselő (SaS) adta át a nánaiaknak. A delegációt Matuska Zsuzsanna, a község polgármestere fogadta.

A nánai kaszárnyát a védelmi minisztérium 2005-ben felesleges vagyonná nyilvánította. 2006-ban az üresen álló komplexumot a falunak ajánlották, elkészült az ajándékozási szerződés is, amit a kormányváltás után – ugyanebben az évben – semmisé nyilvánítottak. Ezt követően a laktanyát 100,92 millió koronáért (3,3 millió euró) megvételre kínálták a falunak. A vételárat később a felére, majd 30 millió koronára (1 millió euró) csökkentették. A falu évi költségvetése nem haladja meg az 500 ezer eurót (15 millió korona), azért ez az összeg is magasnak bizonyult. Ez idő alatt az üresen álló épületek és telkek őrzését a védelmi minisztérium biztosította, ami évente 52 ezer euróval terhelte a védelmi tárcát, az ingatlanadó 4 ezer eurós pluszköltséget jelentett.

Az idei kormányváltást követően a védelmi minisztérium jóváhagyta a korábbi ajándékozási szerződést – pontot téve ezzel egy évek óta húzódó ügy végére. A falu határában álló egykori laktanya a falué lett. A nyolc hektáron elterülő ingatlanhoz 23 épület tartozik. Vannak közöttük raktárhelyiségek, garázsok, irodahelyiségek, szálláshelyek, tornaterem és kazánház is. Ezek többségére ráfér a felújítás. Őrzésüket decembertől a község biztosítja. „Már vannak terveink az ingatlan kihasználásáról. Elsősorban olyan cégeknek szeretnénk bérbe adni néhány épületet, amelyek munkalehetőséget biztosítanának a régió lakosainak. Egy regionális öregotthon létrehozását és bérlakások kialakítását is tervezzük. A tervek megvalósítására néhány évet még várnunk kell. Mindenképpen szükség van a vízvezeték felújítására és az épület teljes felülvizsgálatára” – tájékoztatta lapunkat Nána polgármestere. Becslései szerint ez a folyamat két-három évig is eltarthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?