Pozsony megye – viszonylag kevés szavazó

Pozsony |

<p>Egyetlen, a szavazás befolyásolásával kapcsolatos beadvány zavarta meg csupán a megyeelnök-választás második fordulóját Pozsony megyében. Egyes választási bizottsági tagok becslése szerint az első fordulóénál kisebb lesz a részvételi arány.</p>

A Pozsony Megyei Választási Bizottság MMS-ben kapott tájékoztatást arról, hogy a főváros Vereknye (Vrakuňa) részében a mintaként kifüggesztett szavazólapon nem az szerepelt, hogy 1 jelöltet kell karikázni, hanem az, hogy az 1. (első) jelöltet. A bizottság azonnal lépett az ügyben. A bizottsági tagok általában kisebb szavazókedvről számolnak be. Lamacs egyik szavazókörében egy adott időpontig például kétharmaddal kevesebben mentek el voksolni, mint két héttel ezelőtt a megfelelő időintervallumban. Máshol – például Újvárosban – a múltkorihoz hasonló részvételi arányt becsülnek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?