Ízek, borok, hagyományok a somorjai fesztiválon.SomorjaHatodik alkalommal rendezik meg a Pomlé Fesztivált, mely az Ízek, borok, hagyományok alcímet viseli, s melyről joggal mondhatjuk, hogy a Csallóköz egyik legnagyobb és leglátogatottabb, a hagyományos kultúra értékeire építő fesztiválja.A fesztivá
Pomlé Fesztivál 2015
Ízek, borok, hagyományok a somorjai fesztiválon.
Somorja
Hatodik alkalommal rendezik meg a Pomlé Fesztivált, mely az Ízek, borok, hagyományok alcímet viseli, s melyről joggal mondhatjuk, hogy a Csallóköz egyik legnagyobb és leglátogatottabb, a hagyományos kultúra értékeire építő fesztiválja.
A fesztivál műsorát augusztus 28–29-én a Pomlé városi parkban, egy varázslatos hangulatot árasztó zöld oázisban tartják.
Az első Pomlé Fesztivált 2010-ben szervezték, és már azt is nagy érdeklődés övezte. A fesztivált évről évre többen látogatják, tavaly 3500-an élvezték a programot. A szervezők célja, hogy összehozzák a somorjai és környékbeli közösséget, hogy az igényes műsor révén értékes időtöltést kínáljanak minden korosztálynak. A fesztivál látogatottsága is bizonyítja, hogy a közönségnek igénye van a könnyedebb műfajoktól mentes műsorra.
A Pomlé Fesztivál programja:
Augusztus 28., péntek
Bor utca
14.00–24.00: 20 neves hazai és külföldi borász kínálja legkülönlegesebb és legjobb borait
Ízek tere
14.00–24.00: Hagyományos és különleges tájjellegű ételek kóstolója
Nagyszínpad
17.00 A gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes műsora
18.00: Muzička – az egyik leghíresebb, autentikus szlovák népzenét játszó zenekar koncertje
19.00: Buda Folk Band –az európai hírű, a magyar és kelet-európai népek zenéjét más zenei műfajokkal ötvöző zenekar koncertje
21.00: Ghymes – a Szarka fivérek nevével fémjelzett, nemzetközileg is elismert, számos díjjal, köztük a Kossuth-díjjal is büszkélkedő, különleges zenei világot teremtő együttes koncertje.
Augusztus 29., szombat
Bor utca
11.00–24.00: 20 neves hazai és kül-földi borász kínálja legkülönlegesebb és legjobb borait
Ízek tere
10.00–24.00: Hagyományos és különleges tájjellegű ételek kóstolója
Nagyszínpad
16.00: Kicsi nékem ez a ház! Néptáncgála, közreműködnek:
a somorjai Kis Csali, Nagy Csali, Csalló Néptáncegyüttes, a Csali és Csalló zenekarok, a Prvosienka, a győri Kiscserók Néptáncegyüttes, a Hóvirág Néptáncegyüttes
18.00: Az Olšava Néptáncegyüttes műsora – Uherský Brod
20.00: Both Miklós zenészbarátainak koncertje – az igényes világzenét játszó, virtuóz Both Miklós gitárprímás, a Napra Zenekar és a Palimo Story zenekar tagjaiból kiegészült zenekarának felejthetetlen élményeket ígérő koncertje
Meserét
10.00-19.00: Kézműves-foglalko-zások (gyöngyfűzés, szövés, agyagozás, bőrözés, kosárfonás, nemezelés, rongybaba és apró tárgyak készítése – több mint 15 kézműves várja a gyermekeket), interaktív játékok, vetélkedők kicsiknek és nagyoknak, gólyalábas attrakciók
10.00–19.00: Kézművesvásár
10.30: Gólyalábas mesejáték
11.30: Többet ésszel, mint erővel! – az Aranykert Bábszínház zenés bábjátéka
14.00: Varázsfurulya – az Aranykert Bábszínház bábjátéka
15.00: A Holló Együttes koncertje gyerekeknek.
Az Új Szó a rendezvény médiapartnere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.