Polgármester a hídon

Futótűzként terjedt múlt szombaton a hír, hogy hirtelen elhunyt Ján Oravec, Párkány egykori polgármestere. Az emberek azóta is hitetlenkedve kérdezgetik egymást, a gyász sokkjában még mindig ott a kételkedés, nem lehet igaz, főképp nem ilyen gyorsan és váratlanul. Oravec ugyanis fogalom volt a városban és környékén. Nemzetiségtől és politikai hovatartozástól függetlenül. Megbecsült, szeretett ember, és nagyon sokáig megkerülhetetlen tényező, kemény tárgyalópartner, országos, sőt nemzetközi ügyeket is felvállaló, ismert vezető. Ugyanakkor kedélyes, barátságos, jó humorú párkányi lakos, aki a város első embereként is közvetlen és természetes volt mindenkivel. Képtelenség volt neki előre köszönni – írta róla Turcsányi Sándor a Magyar Narancsban. Igaz, mert mindig ő köszönt elsőnek. Párkány mellett és Párkányért pedig a legnehezebb időkben is harcolt és kiállt. Így volt ez a híressé vált 1998-as párkányi referendum esetében is, amit a Mečiar-kormány és az akkori, soviniszta és nacionalista államhatalom igyekezett minden erejével megakadályozni.

"Mitől féljek? Nem katonai puccsot szerveztem!"

Mint ismeretes, Mečiarék akkor kormányszinten hiúsították meg a NATO-csatlakozásról és a közvetlen elnökválasztásról szóló népszavazást. Viszont Ján Oravecnek, az akkori párkányi képviselő-testületnek és a párkányi lakosoknak köszönhetően a referendumot mégis megtartották a városban. Párkány, akkor egyedüli városként bátran kiállt az emberi jogok és a demokrácia védelmében. Pedig központilag ment a megfélemlítés és a nacionalista uszítás. Párkány és Ján Oravec viszont okos volt és kitartott. "Az emberektől elvették a jogukat, hogy kinyilvánítsák a véleményüket. Mi visszaadjuk nekik" – mondta el akkor a sajtónak a jogász végzettségű Ján Oravec. És amikor a Narancs riporterei arról faggatták, fél-e, János nevetett és csak annyit mondott: mitől féljek? Nem katonai puccsot szerveztem! Majd hozzátette: kinek a jogait sértettük? Az államét? Hogy helyette megcsináljuk?“ És megcsinálta, megcsinálták.

Polgármester a hídon

Ugyanilyen bátorsággal és következetességgel harcolt Oravec azért is, hogy újjáépüljön a Mária Valéria-híd. Levelezett, utazott, tárgyalt, Budapesten, Pozsonyban és Brüsszelben. Amikor félő volt, hogy a határidők be nem tartása miatt elveszik a híd újjáépítésére szánt uniós pénz, azonnal Georgis Zavvos akkori ügyvivőhöz fordult és részletes levélben, észérvekkel, alapos indoklással sürgette az ügyet. Parlamenti és kormányszinten is mindent megmozgatott azért, hogy legyen híd. Mert ő maga is hídépítő volt. Szlovákok és magyarok közt, emberek és emberek közt. Ugyanezt tette Szlovákia képviselőjeként is Brüsszelben, a régiók parlamentjében. És amikor az újjáépített Mária Valéria –hídon először ballagott át Esztergomba, maga előtt gurítva egy hordó sört, a sajátja mellett több tízezer ember álmát váltotta valóra.

Most pedig engedjenek meg egy személyes megjegyzést: dolgoztam vele, és dolgoztam a keze alatt is. Imádta a focit és utálta a sunyiságot. Megtiszteltetés, hogy ismerhettem, megtiszteltetés, hogy a barátom volt

János, Isten veled!