<p>A nemrég elkészült költségvetés-tervezet számai alapján jó néhány tervezett fejlesztésről le kell mondania a városnak, ugyanis fejlesztésre még soha ilyen kevés pénze nem volt a városvezetésnek.</p>
Pénztelenség Királyhelmecen
Királyhelmec |
Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere elmondta, azzal, hogy az 1,33 millió eurós tartozás kifizetése után a város komoly forráshiánnyal küzd, már a múlt évi önkormányzati választások idején is tisztában volt, de a tervezet keretszámai még őt is meglepték. Míg fejlesztésre és a pályázatok önrészének fedezésére 2012-ben saját forrásból 412 ezer, 2013-ban 428 ezer, 2014-ben pedig 63 ezer euró volt elkülönítve, most ugyanez a mutató alig éri el a 30 ezer eurót. Arról nem is szólva, hogy mivel a településnek – egy korábbi sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően – lehetősége volt rekonstruálni a múzeumnak otthont adó épület külső falait, a meglevő 30 ezer euróból 2015-ben 17 800 eurót ennek a pályázatnak az önrészére kell fordítani. Mivel a beruházás utófinanszírozott, a város a költségeket csak úgy tudja állni, ha rövid lejáratú, áthidaló kölcsönt vesz fel. A maradék pénz nagyjából egy 260 ezer euró összköltségű fejlesztés önrészére elegendő. Ekkora összegből például a művelődési központ régen tervezett hőszigetelését lehetne elvégezni, másra viszont nem maradna pénz. Az egyetlen pozitívum, hogy a településnek viszonylag jó a hitelképessége, kölcsönökből a sikeres projektek önrésze kifizethető. Bár a költségvetés-tervezetről az elkövetkező időszakban a szakbizottságok és a testület is tárgyalni fog, az már most látszik, hogy sport- vagy kulturális rendezvények megszervezésére kevesebb pénz van, mint amennyire szükség lenne. A polgármester tájékoztatása szerint a meglevő forrásokból a város és a járulékos szervezetek működése 2015-ben is finanszírozható, ha csak valamilyen előre nem látható változás nem történik, intézménybezárástól az elkövetkező 12 hónapban sem kell tartani. A tervezett fejlesztések között viszont – a lehetőségek figyelembe vételével – fontossági sorrendet kell felállítani, és néhány beruházásról ebben az évben biztosan le kell mondani. A már említett múzeumfelújítás mellett a helyi szlovák alapiskola tornatermének tetőzetét javíthatják ki, és az épületen kicserélhetik az ablakokat. Pályázat útján megpróbálnak pénzt szerezni a Lorántffy-kastély rekonstrukciójának a folytatására és az óvodák korszerűsítésére. Emellett idén a Fő utca kanalizációjára, a közvilágítás felújítására és a városi rendőrség gépparkjának bővítésére nyílhat még lehetőség.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.