Pavol Rusko terepszemléje az ipari parkban

Kenyhec.

Kenyhec. Pavol Rusko gazdasági miniszter fontosnak tartja, hogy a kormány rugalmasabban foglalkozzon a külföldi befektetők ügyeivel, mert mint mondta, az utóbbi hetekben két jelentősnek mondható külföldi beruházó megunta a szlovákiai várakozást, s az egyik inkább Magyarországon, a másik pedig Csehországban valósítja meg beruházási elképzeléseit. A gazdasági tárca vezetője tegnapi kenyheci sajtóértekezletén elmondta, hogy elődje asztalán 97 válasz nélkül hagyott beruházási kérelmet talált, s a mulasztásokat nem könnyű helyre rakni, de teljes ütemben dolgoznak, hiszen a versenyhelyzet nem engedi meg, hogy a babérjaikon üljenek. Kenyhecen nemcsak az ipari parkot tekintette meg a miniszter, hanem másfél órás tár-gyalást folytatott egy osztrák és egy holland cég itteni beruházási terveinek a megvalósításáról.

A miniszteri vizit hozadékával Konkoly József, Kenyhec polgármestere is messzemenőleg elégedett volt, mert szerinte az állam szerepvállalása tisztázódott, ugyanis támogatásra érdemes megoldások kerültek terítékre, ugyanakkor a miniszter a polgármesternek ígéretet tett a helyi egészségügyi- és oktatásügyi infrastrukturális beruházások támogatására is.

Amint megtudtuk, Kenyhecen az osztrák Hans Kunz GmbH. kassai leányvállalata, a Kunz cég 2004 és 2007 között a kenyheci ipari park területén 278 millió koronás beruházással speciális daruk készítésére kíván gyárat létesíteni, melyben 88 közvetlen munkaerő alkalmazásával számolnak, és 22 hazai bedolgozó részleg munkájára is szükség lesz.

Pavol Rusko kenyheci sajtóértekezletén azt is világossá tette, hogy az itteni ipari parkon kívül Kelet-Szlovákiában még két ipari park kiépítését fogják támogatni, az egyiket a Kassai, a másikat az Eperjesi kerületben. Mint mondta, a Kassa és Eperjes között megálmodott ipari park létrehozására a helyiek részéről nincs meg a kellő akarat. Ezt az ötletet alighanem csak a fejlesztések egy későbbi időszakában lehet majd napirendre tűzni – erősítette meg a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?