Patonyok rangadója

Dióspatony/Felsőpatony. A nyugat-szlovákiai V. labdarúgóliga déli csoportjának 8. fordulójában holnap délután csallóközi rangadóra kerül sor Felsőpatonyban, ahol a hazaiak örök riválisukat, a dióspatonyiakat fogadják.

Csicsai Kornél (a levegőben), a dióspatonyiak meghatározó egyénisége eltiltása miatt nem léphet pályára a patonyföldi rangadónÖrzsik Ödön felvételeMindkét oldalon egy-egy elsőséggel büszkélkednek az ellenfelek. A 7. fordulót követően a dióspatonyiak vezetik a tabellát, míg a mezőny felsőpatonyi újoncának mezét viseli a góllista éllovasa, Méhes Mátyás. A vendégcsapat edzője, a DAC-ot is megjárt Cséfai Tibor számára különös varázsa lesz a presztizscsatának. Felsőpatonyi származású, itt kezdte felfelé ívelő pályafutását. Ebben a községben élnek a szülei. Ő egyébként semleges területen, a két patonyföldi települést egymástól elválasztó Mihályfán telepedett le. „A két község között mindig is létezett az egészséges rivalizálás. Nem szabad lebecsülni ellenfelünket. Még az sem lehet mérvadó a derbin, hogy mi az éllovas pozíciójából lépünk pályára a 10. helyezett otthonában. Már sokszor bebizonyosodott, a rangadóknak egyébként sincs esélyese” – latolgatta az esélyeket a listavezető trénere. Ráncait szaporítja, hogy nem küldheti csatába a rutinos Csicsai Kornélt, aki a nyárasdiak elleni összecsapáson kétszer is a vendégek hálójába talált. Balszerencséjére éppen az említett meccsen gyűjtötte be negyedik sárgáját, így a hét végén kényszerpihenőre szorul. „Az utóbbi hetekben jó formában véd Póda Feri, a védelembe sikerült beépítenünk a fiatal Lelkes Szabolcsot. A középpályás alakzatban kiválóan irányít a rangidős Stano Lieskovský. Hogy kit kapunk a sárga-kékek első csapatából, az csak a mai DAC–Rapid találkozó befejezése után derül ki. Mindenestere izgalmas, színvonalas és sportszerű találkozóra, jó eredményre számítok. Olyanra, melyből elsősorban a futballrajongók húznak hasznot” – zárta mondókáját Cséfai Tibor, aki vasárnap délelőtt sportos bemelegítővel készül fel a patonyok párharcára. A DAC egykori kapusa ugyanis legújabban a dunaszerdahelyi területi bajnokság II. osztályában játszó patonyrétiek hálóját őrzi.

A felsőpatonyiak klubtitkára, Miklós Erzsébet derűlátóan nyilatkozott lapunknak az Urvay-gárda esélyeiről. „A legutolsó edzésen fogadkoztak a fiúk, hogy legyőzik a csoport veretlen listavezetőjét. Illene is elégtételt venni a két éve elszenvedett hazai vereségért. Mi ugyanis rendre a felsőpatonyi búcsúkor a dióspatonyiakat látjuk vendégül” – emelte ki a párharc pikantériáját a hazaiak jól informált vezetője. Megtudtuk, Boda Ferenc és Pollák Attila sérüléssel bajlódik, nem vettek részt a gyakorlásokon. Büntetés miatt kényszerpihenőre ítélt játékosa viszont nincs a kollektívának. „A tízgólos Méhes Matyi majd nekidurálja magát, legalább háromszor betalál a vendégek kapujába” – mondta bizakodóan a naprakész információkkal rendelkező Miklós Erzsébet. A kérdésre, vajon célprémiummal is motiválják-e játékosaikat, a következőket válaszolta: „Sklut Tibor klubelnök mindig kifundál valamit, gondolom ezúttal sem lesz ez másként”. A búcsúi rangadó egyébként holnap délután 15 órakor a zsérei Vanyo Mihály játékvezető sípjelére indul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?