Patinás környezetbe költözhet a magyar egyetem

A szerződés tehát megköttetett, már csak a pénzügyminisztérium jóváhagyására várnak a felek. A mintegy 18,5 hektárnyi kiterjedésű terület és a rajta található ingatlanok megvételével a város komoly felelősséget vállal, hiszen a várrendszer nemzeti műemléknek számít, és ennek megfelelően kell gondoskodni majd védelméről, felújításáról. Az elképzelések szerint bizonyos épületek a jövőben az új magyar egyetem céljait szolgálnák, de hogy konkrétan melyik ingatlanokról van szó, és mikortól állhatnak majd az egyetem rendelkezésére, egyelőre nem lehet biztosat tudni.

De mi is képezi tulajdonképpen a város és a védelmi minisztérium közti vételi szerződés tárgyát? Milyen állapotban vannak az egyes épületek, amelyek közül számos nemzeti műemléknek számít, és mekkora beruházásra van szükség felújításukra? Az egyetemen kívül milyen célokra szeretné a város kihasználni a tulajdonába kerülő várrendszert? Ezeket a kérdéseket Gráfel Lajos műemlékvédőnek, a komáromi városi hivatal elöljárójának, a várrendszer kiváló ismerőjének tettük fel. Gráfel Lajos – aki Nec Arte, Nec Marte című, 1999-ben megjelent könyvében részletesen foglalkozik a várrendszer sorsával az ókortól kezdve napjainkig.

„Komárom városa a védelmi minisztériumtól az Öregvárból, az Újvárból, valamint a szovjet csapatok által 1968 után épített, kiszolgáló-épületekből álló komplexumot készül megvásárolni. A ma Öregvárként emlegetett részt 1546-ban, I. Ferdinánd császár uralkodása idején kezdték építeni, a Ferdinánd-kapu feletti emléktáblán ma is jól olvasható a császár neve és rangja. A vár építése 10 évig tartott, de építői valószínűleg nem rendelkeztek elegendő tapasztalattal, vagy nem ismerték kellőképpen a csallóközi talajviszonyokat, mert az 1570-es tavaszi árvíz a falak nagy részét ledöntötte. Néhány év múlva újjáépítették, és ezek a falak már kiállták a próbát: Szinán basa százezres seregével sem tudta bevenni. A kelet-nyugat irányba húzódó, a várostól vizesárkokkal elzárt erődnek öt bástyája volt, melyek közül a legnagyobb, a keleti bástya a Duna és a Vág összefolyásának védelmét szolgálta. Miután az 1663-64. évi török hadjárat során az érsekújvári erődváros az ostromlók kezére került, és ezzel a török áttörte az addig összefüggő védelmi rendszert, az erődépítés ismét fontos feladattá vált. I. Lipót császár két új erőd, a Vág védelmét szolgáló Lipótvár és az úgynevezett komáromi Újvár építését rendelte el. Az Újvár, a főkapu feletti emléktábla tanúsága szerint 1673-ban készült el. Az Új- és Öregvárat vizesárok választotta el egymástól. Miután Magyarország felszabadult a török uralom alól, Komárom is megszűnt végvár lenni, így kevesebbet törődtek fenntartásával. Az 1763-as és 1783-as nagy földrengések végleg megpecsételték sorsát, a leomlott erődítmények helyreállítását a hadvezetés nem találta szükségesnek. Az erőd felújítása csak a napóleoni háborúk hatására, 1808-től kezdődött meg. Az erődrendszer újjáépítésével párhuzamosan hatalmas „U” alakú laktanyát és parancsnoki épületet emeltek, amelyek ma is állnak. 1827-1839 között az Öregvárban is belső átépítésre került sor, amely során egy új kazamatarendszert alakítottak ki az erődfalakban.”

És most ugorjunk egyet az időben: az Öregvár és Újvár területét 1968-69-ben a szovjet hadsereg katonái foglalták el. Több mint húszéves itt-tartózkodásuk idején nagyon sokat romlott az épületek állaga. Azt nem tudni, pontosan hány katona is állomásozott Komáromban, csupán az élelmiszer-vételezésből lehet következtetni arra, hogy számuk 5-7 ezer között mozoghatott. Gráfel Lajos azon kevesek egyike, akinek a szovjetek ittléte idején is sikerült bejutnia a szigorúan őrzött területre. Erre így emlékezik: „A nyolcvanas évek elején egy nemzetközi szimpózium alkalmával volt lehetőségem bejutni a várfalak közé. Akkor láthattam, hogy a szovjet hadsereg káposzta- és uborkasavanyító kádakat alakított ki a kazamatákban. Ennek emlékét a mai napig őrzik a falakon található cirill betűs feliratok. A nyolcvanas évek derekától azonban merőben más funkciót láttak el ezek a kazamaták. A szovjetek itt alakították ki legnagyobb közép-európai lőszerraktárukat. Amikor az 1989-es rendszerváltás után már érett a szovjet csapatok kivonulása, Prágából az ellenőrzési minisztérium illetékeseit kísértem a várba. A látvány sokkoló volt: a kazamatákban szinte a plafonig tornyosultak a lőszerekkel teli ládák, alig tudtunk mozogni közöttük. Meg is jegyeztem a mellettem álló ezredesnek: ha ez felrobbanna, nem kellene többé a komáromi vár műemlékvédelmével foglalkoznunk. Mire az ezredes csak annyit válaszolt: robbanás esetén nemhogy a várból, egész Komáromból kő kövön nem maradt volna. A lőszereket aztán elszállították innen, maradtak viszont az olajjal, üzemanyagokkal helyenként derékmagasságig átitatott falak és az a rendeget szemét, amit a hadsereg egyszerűen a kazamatákban tárolt. Ha betelt az egyik helyiség, befalazták, és a következőt kezdték megtölteni. A szovjetek kivonulása után a csehszlovák, majd a szlovák hadsereg használta a várat, és részben eltávolította ezeket a szemétlerakatokat. Az Újvárban található laktanya tetőszerkezetén is végeztek kisebb javításokat, és részben felújították a parancsnoki épületét. A legjobb állapotban a szovjetek által létesített ingatlanok vannak, konyhát, tornatermet, garázsokat, sportpályát építettek az Újvár falain kívül. Ezek felújítása és az egyetem céljaira való alkalmassá tétele lesz a legkevésbé költséges, de a többi ingatlan rekonstrukciója rendkívül pénzigényes lesz. Számításaim szerint, ha a műemlékvédelmi előírások szerint járunk el helyreállításuk során, akkor mintegy 1,5 milliárd koronára lesz szükségünk. A felújítás csak szakaszosan képzelhető el: folyamatosan kell végezni a műemlékek kutatását, a tervdokumentációk készítését és a tényleges felújítást.”

Komárom vezetése Dél-Komárom vezetőivel egyetemben arra törekszik, hogy a két várost körülölelő erődrendszer a Világörökség részévé váljon. Ez a megtisztelő cím azonban nem jár közvetlen támogatással, viszont óriási presztízst jelent, hiszen Komárom neve világszerte bekerülne a köztudatba. Ennek folyamodványaként pedig nagyobb sikerrel pályázhatnának különböző alapítványoknál mecénások jelentkezésére, hosszú távon az idegenforgalom fellendülésére is számítani lehetne. Az Öregvár és Újvár kihasználására vonatkozó előzetes tervek szerint helyet kaphatna itt egy szabadtéri hadtörténeti múzeum, egyes ingatlanok kulturális-művészeti központként működnének, sportpályákat, játszótereket, pihenőparkot lehetne kialakítani a várfalakon belül, kollégiumi szállást, tantermeket, és további, a jövendő egyetem céljait szolgáló intézményeket lehetne létesíteni. Mindehhez persze időre és nagyon sok pénzre lesz szükség. A várrendszer megvásárlásával tehát csak elkezdődik egy folyamat, amely remélhetőleg hosszú távon a város és környékének kulturális-szellemi fellendülését eredményezi majd