Parkot terveznek a betonrengeteg helyére

Felújítanák Érsekújvár főterét, a lakosoktól július végéig várják a javaslatokat.ÉrsekújvárMunkaértekezletet tartottak a városi hivatalban, amelynek egyik fontos programpontja volt a főtér felújítása.

Felújítanák Érsekújvár főterét, a lakosoktól július végéig várják a javaslatokat.

Érsekújvár

Munkaértekezletet tartottak a városi hivatalban, amelynek egyik fontos programpontja volt a főtér felújítása. A találkozón jelen volt Michal Šarafín, a Szlovák Műszaki Egyetem Építészeti Karának egykori professzora, továbbá a városi hivatal dolgozói és a képviselő-testület tagjai.

Konkrét elképzelése van a város vezetésének a főtér felújításáról. Parkosítanák a tér egy részét, hogy a nagy hőségben is élvezhető legyen. A tér egy részét úgy alakítanák át, hogy ott rendezhessék meg a jelentősebb kulturális eseményeket. A találkozón elhangzott, hogy az új tervek elkészítésébe bevonják az érsekújvári lakosokat is. Javaslataikat, ötleteiket július végéig küldhetik el a [email protected] címre. Néhány évvel ezelőtt készültek már tervek a főtér felújítására, az akkori elképzelés az volt, hogy a kultúrház előtt nagyobb vízfelület lesz, és körülötte padok. Néhány évvel ezelőtt felújították a főtérhez közeli sétányt, A M. R. Štefánik utca első szakaszán a betont modern burkolatra cserélték, a város jelentős történelmi eseményeit felidéző táblákat helyeztek el itt. Tavaly a sétányon lévő épületek közé párakapukat szereltek fel.

Az újabb szökőkút eleinte sok bosszúságot okozott az érsekújváriaknak, mert a víz elárasztotta a járdát, és vandálok rongálták meg a betonba ágyazott lámpákat. A sétány kivitelezője később átalakította a szökőkutat és egy polikarbonátból készült átlátszó lapot szerelt a kapura, ezen a lapon csurog le a víz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?