Párkányi régió – közös projektekről döntöttek

Esztergom. Térségi projektek besorolásáról és a jövőre benyújtandó közös pályázatokról döntött szerdán a városban a párkányi és az esztergomi régiót tömörítő Ister–Granum Eurorégió polgármesteri parlamentje.

Esztergom. Térségi projektek besorolásáról és a jövőre benyújtandó közös pályázatokról döntött szerdán a városban a párkányi és az esztergomi régiót tömörítő Ister–Granum Eurorégió polgármesteri parlamentje. A tanácskozás résztvevői arról is határoztak, a jövőben mi számít majd az Ister–Granum Eurorégió kiemelt rendezvényének.

Határoztak továbbá két, függőben maradt projekt sorsáról is: az egyik a Pilis–Garam Expo (amely rendszeres vásár lesz az eurorégió vállalkozóinak, ahol termékbemutatókat, szakmai programokat is tartanának), a másik pedig az Ister–Granum egészségturisztikai klaszterének kialakítása. A klaszter minden olyan gyógy- és termálfürdőt, valamint pihenőközpontot számba venne, amely a határ szlovák vagy a magyar oldalán megtalálható, és a szolgáltatásokat közösen kínálnák fel nemzetközi szinten is. Tehát a klaszternek saját irodája lenne, saját internetes hálózata, s a szolgáltatások értékesítését is közösen oldanák meg. „A klaszter a tervek szerint saját internetes portállal és kiadványokkal is jelentkezik majd, annál is inkább, mert az utóbbi időben egyre több egészségturisztikai hely alakul” – árulta el Ocskay Gyula, az Ister–Granum Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezetője.

A szerdai döntés értelmében a jövőben csak olyan program, fesztivál számít majd az eurorégió kiemelt rendezvényének, amelynek legalább hároméves múltja van, három év alatt legalább 30 fellépőt vonultatott fel, és ugyanennyi idő alatt legalább kétezer látogatója volt. Vonzáskörzetének pedig legalább akkorának kell lennie, mint amekkora az eurorégión belüli egyes kistérségek vonzáskörzete.

A polgármesterek arról is határoztak: ha egy település kistérségi szinten közvetlenül nem érintett egy fejlesztésben, nem kell pénzzel beszállnia a projektbe – a kiemelt pályázatok kivételével. (buch)

Pénz a határvidék fejlesztésére

A 2007 és 2013 közti időszakban a magyar–szlovák határszakaszon megvalósuló, határon átnyúló fejlesztésekre 216 milliárd euró (azaz mintegy 7,3 milliárd korona) áll rendelkezésre. Ebből az Ister–Granum Eurorégiónak – megfelelően előkészített pályázatokkal – 25–30 millió eurót van esélye elnyerni. Az Európai Területi Együttműködés operatív program magyar–szlovák támogatási keretén túl számos egyéb pályázati lehetőség forrásai is bevonhatók (Norvég Alap, Svájci Alap, EMVA-LEADER stb.). (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?