Párkány: kijelölt szálláshelyek egyelőre június közepéig, a gyűjtésből főképp az ideérkezőket támogatják

Párkány városháza
Párkány |

A Sporthotelben és a Vadas egyik üdülőházában fogadják a menekülteket, antigénteszteket is beszereztek.

A Duna menti városban egyelőre két szálláshelyzen fogadják az Ukrajából érkező menekülteket. A stadion melletti Sporthotel épületében és a Vdas fürdő egyik üdülőházában. Pénteken délután telefonon jelezték a városházának, hogy hétvégén három személynek kell érkeznie, de a polgármester lapunkkal közölte, hogy ezek a menekültek vasárnap délután négyig még nem érkeztek meg.

Fontos, hogy a megjelölt helyeket csak június közepéig tudjuk igénybe venni. Ha a válság tovább húzódik, más megoldásra kell átállnunk, ami az iskolai intézmények e célú igénybevételét jelenti majd. Az első ilyen lépést a szabadidőközpontban fogjuk megtenni“ – reagált megkeresésünkre Eugen Szabó.

A polgármester hozzátette, hogy a helyi adakozásból összegyűlt használati cikkeket és tartós élelmiszert főleg a Párkányba érkező menekülteknek tartogatják, de kapcsolatban állnak a környező falvakkal is, jelezték, hogy készen állnak az összegyűjtött holmiból rendelkezésükre bocsátani dolgokat, ha ezt igénylik. Főleg fogyasztásra alkalmas csomagolt élelmiszerek, higiéniai cikkek, takarók és hasonló dolgok gyűltek össze.

Kaotikus kapcsolattartás, elégtelen infók

Szabó ugyanakkor nehezményezi, hogy állami vonalon hasnló a helyzet, mint a Covid-válság idején, tehát borzasztó esetleges és kaotikus a kommunikáció.

A minisztériumok és a kormány oldaláról össze-vissza kijelentések érkeznek, nem tisztázott információk, főleg sajtótájékoztatók formájában. A járási hivatalok próbálnak ezek mögé besorakozni, viszont nekik sincsenek pontosabb információik, ezért a helyzet eléggé kaotikus“ – taglalta a polgármester. Szabó szerint velük még azt sem tisztázta az állam részéről senki, hogy mit térítenek meg Párkánynak, lesz-e pénzügyi segítség az állam részéről, ők is kizárólag a médiában megjelent információkkal dolgoznak.

Antigéntesztek a menekülteknek

Momentán annyi biztos, hogy a menekülők részére a járási hivataloktól sikerült 500 darab antigéntesztet biztosítaniuk, ezeket a város területén szállást biztosítóknak juttatják el. Szintén a járási hivatal felé továbbítják a menekültek napi számát, továbbá a rendőrség idegenrendészeti részlegével együttműködésben a szállásadókkal segítenek mindazon menekülteknek, akik nem utaznak más országba tovább, hogy elintézhessék az ideiglenes menekültjogi státuszt. A menekültekkel kapcsolatos teendők párkányi koordinátorává a polgármester Hanula Imrét, a városi rendőrség parancsnokát nevezte ki.

Ötvennél is többóvóhely

A városban nyilvántartott óvóhelyek száma meghaladja az ötvenet és elméletileg a város összes lakosát be tudják fogadni. A gondot abban látom, hogy ezek az óvóhelyek nem mások, mint úgynevezett „önerőből megépített egyszerű óvóhelyek“. Ami annyit jelent, hogy középületekben és tömbházakban található alagsori helyiségek, pincék, raktárak és hasonlók. Mindebből kitűnik, hogy ezek inkább búvóhelyek, semmiképp sem modern, hermetikusan lezárt, mesterséges levegőcserével és szűrővel ellátott menedékhelyekről van szó“ – konstatálta a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?