Oxigénhiány miatt pusztultak el a halak a Kis-Dunában

Kis-Duna
Pozsony |

A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség (SIŽP) a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy oxigénhiány okozta a halak múlt heti tömeges pusztulását a Kis-Dunában. A felügyelőség ellenőrizte a folyó érintett szakaszát, Pozsony Vereknye városrészétől egészen a szenci járásbeli Fél községig.

 

A halak pusztulását először horgászok jelentették a felügyelőségnek péntek (6.8.) délután, később rendőrök is. A felügyelőség emlékeztetett: szerdán (6.6.) és csütörtökön (6.7.) Pozsonyban és környékén magas volt a levegő és a folyók vizének hőmérséklete, továbbá özönvízszerű esőzésekre került sor, melyek következtében több útszakasz is víz alá került. A heves esőzés következtében rendkívüli mértékben megemelkedett a vereknyei központi szennyvíztisztítóba befolyó szennyvíz mennyisége, ennek következtében sor került a szennyvízgyűjtő tehermentesítésére.

A Kis-Duna vize ezt követően zavarossá vált, és csökkent az oxigéntartalma is (a pénteki érték 3,9-4,5 mg/l volt), ami a halak pusztulását okozta. A felügyelőség felkérte az illetékes hatóságot, illetve a Szlovák Horgászszövetség Pozsony II Városi Szervezetét, hogy távolítsák el a haltetemeket.
     

 

Kapcsolódó cikkünk

A vereknyei szennyvíztisztító telep üzemeltetője, a Pozsonyi Vízügyi Társaság (BVS) a TASR hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy nem engedett ürüléket a Kis-Duna vizébe. Hozzátették: a vereknyei szennyvíztisztító üzemeltetése az üzemeltetési renddel és a vízügyi határozattal összhangban történt.

Vereknye városrész vezetése hétfő (6.11.) reggel vizsgálatot indítványozott a Kis-Duna vizének lehetséges szennyezése ügyében. Ezzel egy interneten terjedő videóra reagáltak, amelyet a halak tömeges pusztulásáról készítettek. Martin Kuruc polgármester állítása szerint a szennyezés több forrásból is származhat, ezért felkérte a pozsonyi Járási Hivatalt és a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőséget, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?