Ötven éve szakította át a Duna a gátat

V. KRASZNICA MELITTA

Csicsó. Ma 50 éve, 1965. június 17-én törte át a Duna Kulcsod és Csicsó között a gátat. A szomorú évfordulóra vasárnap istentisztelettel, kiállítással és könyvbemutatóval emlékeztek Csicsón; az eseményt a Csicsói, Csilizközi, Csallóközi Kultúra és Hagyományőrző Nonprofit Szervezet rendezte.

A megjelenteket a Füss, Csicsó és Kulcsod énekeseiből erre az alkalomra alakult Gyöngykoszorú éneklőcsoport műsora köszöntötte, majd Décsi László, a komáromi vízügyi igazgatóság, közismert nevén a „Povodie” volt igazgatója tartott előadást, történelmi áttekintést a dunai gátakról és az árvízvédelemről. Emlékeztetett arra, hogy a Csallóközben 1426-ban, Luxemburg Zsigmond uralkodása idején kezdődött meg a gátak építése, az első belvízelvezető csatorna pedig az 1830-as években készült a Kiskeszi és Nagymegyer, valamint a Keszegfalva és Ekel közötti térségben, amelyeket maga Ferenc József császár is megtekintett. „1901 és 1903 között a töltéseket újjáépítették, az akkori technikai felszerelés az ásó, a lapát, a kubikos talicska és a muszkli volt” – sorolta Décsi László. Szólt az 1954-es magyarországi, Ásványrárónál bekövetkezett gátszakadásról, majd felidézte az 1965-ös árvíz előzményeit: a Duna vízgyűjtő területén nagy mennyiségű hó hullott és rendkívül csapadékos volt a tavasz is, emiatt több hónapon át magas volt a vízállás, egymást követték az árhullámok. Elhibázott lépésnek nevezte, hogy 1960-ban járási szintekre bontották a vízügyi társaságokat, amelyek között rossz volt a kommunikáció, nem hangolták össze tevékenységüket. Ráadásul alacsony költségvetéssel működtek, csak a napi kiadásokra futotta a pénzből, őrszolgálatokra, árvízvédelemre már nem.

A kulcsodi-csicsói gátszakadást június 15-én megelőzte a pati, ahol mintegy 10 ezer hektár került víz alá. Kulcsodnál 88 méter szélességben törte át a víz a gátat, 18–20 méter mély medret vájva. Közel három hétig tartott, míg június 5-re óriási erőfeszítések árán sikerült elzárni a rést. Addigra 1,1 milliárd köbméter víz zúdult a Csallóközre, a Mátyusföldre, 56 ezer hektár területet elöntve. A puszta tények ismerete mellett minden érintettnek megvan a saját története, akár gyerekként, akár felnőttként élte át a pusztítást. Számos ilyen visszaemlékezés olvasható az évfordulóra megjelent, Így emlékezünk az 1965-ös nagy árvízre című csicsói kiadványban is. Nagy Amália, a könyv társszerzője, lektora úgy fogalmazott: reméli, a kötet olvasásakor a fiatalabb korosztály képviselői is tudatosítják, hogy méltán lehetnek büszkék elődeikre, szüleikre, nagyszüleikre hősies helytállásukért. Duray Miklós a könyv méltatásakor azt az összefogást emelte ki, amely a bajban egymás mellé állította az embereket, nemzetiségi hovatartozástól, társadalmi pozíciótól függetlenül. „Jó lenne, ha nemcsak bajban, a rosszban tudnánk összefogni, hanem nyugodt időszakokban is” – tette hozzá a politikus. Egy további kiadvánnyal is megismerkedhettek a résztvevők, az őrsújfalui születésű Milan Kurucz, aki 11 éves volt a tragédia idején, háromnyelvű – szlovák, angol, magyar – brosúrát jelentetett meg, amelyben leírta, gyerekfejjel miként élte át az akkori eseményeket, majd a rá következő egy évet, amit két testvérével és számos csallóközi gyerekkel együtt a Tátra-alji Lúčivná községben töltött.

Csicsón az egykori református iskolában képkiállítás is nyílt korabeli fotók reprodukcióiból; az eredeti felvételeket Jindřich Vlach és Prandl Sándor készítették. Az ünnepségen részt vett Kiss Géza nyugalmazott ezredes, a Magyar Néphadsereg Honvéd Folyami Flotillájának matróza és Rudolf Tóth nyugalmazott alezredes Szeredről, akik annak idején részt vettek a mentesítő munkálatokban. Décsi László visszaemlékezése zárógondolataként megjegyezte: bár a károk felbecsülhetetlenek voltak, egy ember sem veszítette életét az árvízben.