Hétfőtől szerdáig önkéntesek tisztították a Bodrog folyót a kassai Régiófejlesztési Ügynökség (ARR), a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) és a tőketerebesi Bodrogi Vízügyi Igazgatóság szervezésben.
GALÉRIA: Öt tonna szemét a vízben
A szlovák és magyar önkéntesekből álló csapatok mintegy 5 tonna kommunális hulladékot, üveget, műanyagot gyűjtöttek össze a folyó vízfelszínéről és partjáról. A folyót három nap alatt a határ mentén fekvő Zemplénben, Ladmócon, Szőlőskén, Bodrogszerdahelyen és Borsiban tisztítják meg a szeméttől.
„A háromnapos enviromaraton ezt követően Magyarországon, Felsőbereckinél folytatódik, egészen Sárospatakig, ezen a szakaszon is be lehet kapcsolódni a szemétgyűjtésbe. Csütörtökön Sárospatakon rajtol a PET-kupa műanyaghulladék-gyűjtő verseny” – mondta Terézia Paňková, az ARR kommunikációs menedzsere. Az akcióban magyarországi önkéntesek is részt vesznek, a hulladékot összegyűjtik és szétválogatják. „A parton, az ártérben és a vízen is gyűjtik a hulladékot, kajakokról halásszák ki a szemetet a résztvevők. Hihetetlen mennyiségű hulladékot sikerült összegyűjtenünk, ami kitűnő és elszomorító eredmény. Hétfőn 10 kilométeren mintegy 3 tonnának megfelelő kommunális hulladékból, műanyag flakonokból álló hulladéktömeget szedtünk össze, kedden közel 2,5 tonnányit zsákoltunk be. A szemét túlnyomórészt műanyag flakonokból áll, de legalább ötvenkilónyi pléhdobozt, egy köbméternyi építkezési hulladékot, ugyanennyi gumit és egy hatalmas díványt is kihalásztunk a folyóból” – zárta Paňková. A projekt társfinanszírozója az Európai Unió a Tid(y)Up Dunai Nemzetközi Program keretében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.