Öt év után ismét lehet csónakázni a Domicai-barlangban (FOTÓK)

Az UNESCO világörökségi listájára is besorolt barlangot 1930-ban fedezte fel egy csehszlovák turistákból álló klub, két évvel később pedig a nagyközönség számára is elérhetővé tették
Kecső (Kečovo) |

A Rozsnyói járásban található Domicai-barlangban öt év után ismét lehetséges a földalatti csónakázás a barlangrendszer Styx folyóján. Az április 29-én újraindult hajókázást az előző évek során a folyó alacsony vízállása és a világjárvány miatt bevezetett szigorú óvintézkedések akadályozták.

A Szlovák Karszt barlangrendszerében mintegy 700 barlang és zsomboly van. A legnagyobb a Pelsőctől 10 kilométerre fekvő Domicai-cseppkőbarlang, amely az államhatár túloldalán található Baradla-barlanggal együtt 25 kilométer hosszúságú, részben csónakázható barlangrendszert alkot. Ahogy azt a barlang bejárása és a nagyjából 20 perces csónakázást követően Lőrincz Ottó, a Domicai-barlang felügyelője és vezetője elmondta, utoljára 2018-ban volt lehetőség a folyó vizén a csónakázásra. „A földalatti csónakázás az idei szezonban április utolsó napjai óta áll a látogatók rendelkezésére. A túraútvonal a sétahajózással együtt egy nagyjából 930 méter hosszú szakasznak felel meg” – jelentette ki Lőrincz. A barlang termeit és járatait az erózió hozta létre a Domicai-patak és a Styx folyó felszín alatti vízfolyásai révén. Megfelelő időjárási viszonyok mellett Szlovákia területén csakis ennek a barlangnak a belsejében lehet csónakázni. Lőrincz elmondása szerint ahhoz, hogy a csónakokat a vízre ereszthessék, csapadékra, kemény télre, illetve megfelelő mennyiségű hóra van szükség. Ahogy azt a barlang felügyelője szerkesztőségünknek már korábban is elmondta, emlékezetei szerint a 2016-os év volt a legextrémebb, amikor a barlangban rengeteg víz volt, és az év folyamán több mint 37 ezer látogató fordult meg náluk.

Domicai-barlang

„Ha azt vesszük, hogy a Szlovákia területén található barlangok közül csak nálunk lehet csónakázni, valóban különlegességről beszélünk, de szinte minden környező országban van olyan barlang, ahol csónakázni lehet. Közép-Európában tudomásom szerint legalább nyolc–tíz ilyen van” – jegyezte meg korábban Lőrincz. Ha megfelelő az idő, a víz a barlang belsejében átlagosan 5–6 hónapig is kitart, ezért a barlang alkalmazottai szerint nem kizárt, hogy a látogatók akár még idén szeptemberben is csónakra szállhatnak. A Domica-barlangban a csónakázást először 1932-ben tették elérhetővé a látogatók számára. Ennek érdekében mesterségesen módosították a Styx földalatti áramlásának egy részét, hogy minél több látogatót vonzzanak a barlangba. A csónakázás működétetését azonban már a kezdettől fogva vízhiányos problémák kísérték, ugyanis a Styx aktivitása elsősorban a külső éghajlati viszonyoktól, különösen a csapadék mennyiségétől és annak év közbeni eloszlásától függ.      

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?