Öt év Roman Červenkának - és még két pere folyamatban van

Pozsony |

<p>Öt évi, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a másodfokon eljáró Pozsonyi Kerületi Bíróság a vécéablakos szökésével országszerte ismertté vált állítólagos bankrablót, Roman Červenkát.</p>

Ezzel mérsékelte az elsőfokú bíróság ítéletét, mely márciusban 6 évre ítélte a férfit.

Ám Červenka felett most nem az állítólagos bankrablása és egy rendőr állítólagos lefejelése miatt ítélkeztek, hanem egy korábbi ügyben. A vád szerint a vádlott Pavol B.-vel együtt 2001-ben Pozsonyban megtámadott egy férfit, elvette nyakláncát, gyűrűjét és mobiltelefonját. Áldozatukat meg is rugrosták.

A ma kihirdetett ítélet jogerős.

Az eset érdekessége, hogy a károsult szintén rácsok mögött van. Az illavai fegyházban tölti rablás, zsarolás és veszélyes fenyegetőzés miatt kiszabott szabadságvesztését. Červenka nem tagadta, hogy konfliktusa volt a férfival, azonban azt állítja, nem azért verték meg, hogy kirabolják. Szerette volna elérni, hogy a cselekmény minősítsék át garázdasággá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?