Ősz végére felépül a párkányi Aquario?

Párkány |

<p>Április végén megkezdjük a párkányi Aquario bevásárlóközpont építését – ígéri Michal Smolák, a Cuubuus Engineering tervezőiroda projektmenedzsere.</p>

Az eredeti tervek szerint még 2008-ban kellett volna átadni Párkány első szórakoztató- és bevásárlóközpontját, ám erre előreláthatólag pár hónapot még várni kell.
„Az építési telek megvásárlásakor úgy terveztük, 2008 végéig befejezzük az építkezést. A munkálatok megkezdését először az itt fészkelő védett madarak visszaköltözése késleltette, majd az építésügyi hivatal állította le az építkezést. 2009-ben az ingatlanpiac kedvezőtlen alakulása okozta a késést” – magyarázta  Smolák. A tervezett bevásárlóközpont helyén egykor az 1842-ben alapított keményítőgyár állt. A patinás épület gyors lebontása után azonban leállt az építkezés. A munkálatok három éve szünetelnek. „A helyzet jelenlegi állása bizakodásra ad okot. Terveink szerint ősz végére sikerül befejeznünk az építkezést” – mondta a projektmenedzser. Az eredeti elképzelésekkel ellentétben az épület csupán egyszintes lesz. Megközelítőleg 16 különféle üzlet illetve kávéház kap helyet a komplexumban. A ruházati cikkek mellett virágüzlet, újságárus és fogadási iroda is lesz az épületben. „Van még néhány szabad üzlethelyiségünk. Bízom benne, hogy a bevásárlóközpont megnyitásáig sikerül bérbe adnunk ezeket is” – tette hozzá Michal Smolák. A projektmenedzser elmondása szerint a szabad parkolóhelyek és a zöldövezet kialakítása is a projekt része. Földalatti garázs helyett egyelőre csak egy felszíni parkoló épül meg. A komplexum további bővítését az idegenforgalom fejlődése fogja meghatározni.

„Az építkezésnél ideiglenesen munkát fogunk biztosítani a helyieknek, és a helyi vállalkozók szolgáltatásait is igénybe vesszük” – nyilatkozta a projektmenedzser.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?