Régió

Óriásfröccs és koncertek

Szímő | Pénteken kezdődött a 3. Szímői fröccsnapok rendezvénysorozata. Szombaton óriásfröccsöt készítenek a Jedlik-ház udvarán, a 214 literes itallal Jedlik Ányos fizikus és feltaláló születésének 214. évfordulójára emlékeznek a Vág menti településen.
Száz Ildikó

2014. augusztus 30. 13:50

Nagyszabású koncertet adott péntek este a Dinamit együttes, az Európai Uniótól kapott, 25 ezer eurós támogatásnak köszönhetően a falu önkormányzata a tervezettnél több programmal várja a vendégeket. Az első fröccsnapokon rockzenekarok léptek színpadra, tavaly diszkót rendeztek, az idei nyitónapon ismét a rockzenekaroké volt a főszerep. Szombaton 11 órától gulyásfőző versenyt rendeznek. A Jedlik-ház szabadtéri színpadán 13 órakor karatebemutatót tartanak, majd fellép a Vágszímői Búzavirág együttes. Érsekújvári, gútai és szímői hagyományőrző csoportok seregszemléjével folytatják a műsort. A rekordkísérletet 16.30-kor tartják. Az eseményre meghívták Igor Svítokot, a Szlovákiai Rekordok Könyvének felügyelőjét, hogy az ország legnagyobb fröccsét bejegyeztessék.

Tavaly a Jedlik Ányos Lovagrend barátságpoharában 213 literes fröccsöt készítettek a szímői szövetkezet olaszrizlingjéből és a Magyarország minden tájáról küldött minőségi szikvízből. A fröccsöt, Jedlik Ányos fizikus találmányát Varga Lajos, a Magyarországi Szikvízgyártók Jedlik Ányos Lovagrendjének elnöke keverte. A különleges, 236 liter űrtartalmú üvegpohár 2006-ban készült. Családi rendezvényekre várják a vendégeket, kutyás, solymászbemutatót tartanak és lovagolhatnak is az érdeklődők. Bernáth Tamás, a komáromi Jókai Színház művésze 17 órakor, Simon Orsolya és Keve Ádám énekes 17.30-kor lép színpadra.

A főzőverseny kiértékelése után a székelyudvarhelyi Kosztura Sándor műsorára várják a közönséget. A Princess együttes koncertje 19 órakor kezdődik, Keresztes Ildikó 20 órakor lép a színpadra. Az utcabál után 23.30-tól az Irigy Hónaljmirigy szórakoztatja a közönséget.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
villany

Az jár jól, aki korábban talál új energiaszolgáltatót

Egyedül volt a nyolcadikos lány, amikor lángolt a lakásuk

Egyedül volt a nyolcadikos lány, amikor lángolt a lakásuk

Az SaS elítéli a futballhuligánokat és példás büntetés követel

Az SaS elítéli a futballhuligánokat és példás büntetés követel

Szándékos két gázolás? Tanúkkal tisztáznák az ámokfutást

Szándékos két gázolás? Tanúkkal tisztáznák az ámokfutást

Szovetseg

Novembertől dolgozhatnak a Szövetség programján

koronavírus

Mától öt fekete járás van az országban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.