Önkormányzati ülés: Párkánynak nincs szerencséje a szobrokkal

Önkormányzati ülés: Párkánynak nincs szerencséje a szobrokkal
Párkány |

A járvány kitörése óta most először szavaztak pénzügyi támogatásokról. Nem szeretnék a hídnál látni az „Óhajok hídja” – szobrát. Felújítanák a Bartók utcai játszóteret.

 

A képviselői interpellációk keretében Szalatnyai Gábor arra kérdezett rá, hogy áll a város az autóroncsok eltakarításával? Marián Máčai osztályvezető úgy reagált, Párkány tavaly négy roncsot távolíttatott el közterületről, idén pedig két eset van folyamatban. Ugyanakkor tudni kell, hogy a roncsok eltakarítása drága, autónként ötszáz eurójába kerül a városnak, ráadásul borzasztó hosszú legiszlatív folyamat, néha több mint 3 hónapot vesz igénybe a lenyomozás és az engedélyeztetések miatt. Továbbá Párkánynak ebből haszna sincs nagyon, mert az autók többségére végrehajtás vonatkozik. Vitkó Andrea képviselő arról érdeklődött, hogy a Vadas fürdő és a központi buszmegálló közti bekötőutat miért nem aszfaltozták le végig? Eugen Szabó polgármester válaszában kifejtette, a Vadas most a legrosszabb állapotban lévő részt aszfaltoztatta le, ennyire van most pénz. A fennmaradó szakaszra és a volt kemping területére kész tervekkel rendelkezik a város, szabadidőpark, kisvonatok megállója, új járda építése szerepel bennük. Mindezt viszont pályázati pénzből szeretnék megvalósítani. Miroslav Chalmovský képviselőt az érdekelte, hogy hol adhatják le a lakosok a motorolajat, mert ezt a benzinkutak nem gyűjtik. A motorolaj veszélyes hulladéknak számít, ezt évente kétszer, tavasszal és ősszel gyűjtik be a lakosságtól, a vállalkozók pedig erre szerződött cégnek adhatják ezt le.

Új parkolási rendszert szorgalmaznak

František Árendás képviselő arra figyelmeztetett, hogy a Duna-parti sétány szeméttároló edényeit gyakrabban kell üríteni, és oda kell figyelni, hogy hétvégéken nem tömjék tele ezeket. Árendás továbbá sürgette egy átfogó városi parkolási rendszer kialakítását, szerinte a parkolási helyzet miatt ez már régen aktuális és jó volna ezt legalább idén év végéig előkészíteni. Marián Máčai osztályvezető úgy válaszolt, már dolgoznak az új parkolási rendszer kialakításán. Norbert Parkanský képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szent István utca és a Gesztenye utca találkozásánál balesetveszélyes a kereszteződés, ezért oda a beláthatóság érdekében tükröt kéne kihelyezni. Máčai úgy reagált, intézkednek az ügyben, de ehhez a járási közlekedésrendészet jóváhagyása szükséges.

Támogatások sportra és kultúrára

Az önkormányzati ülésen jóváhagyták a város 2020-as zárszámadását is. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy Párkány tavaly költötte a legtöbbet a hatáskörébe tartozó oktatási-nevelési intézményekre, több mint 300 ezer eurót. Ugyanakkor várható, hogy a jövőben a kötelező oktatáson felüli tevékenységekre a szülőknek mélyebben a zsebükbe kell majd nyúlniuk. A testület továbbá döntött a párkányi óvodák utcák szerint megállapított vonzáskörzetéről is. Folytatódik a műszaki-szolgáltató vállalat kft-vé alakítása, a cég ügyvezető igazgatója Varga Károly, a felügyelőtanács tagjai: Vitkó Andrea, Vörös Lívia és Norbert Parkanský. A keddi ülésen a képviselők jóváhagyták, hogy Párkány az IROP program keretében pályázzon a Bartók utcai játszótér és a hozzá tartozó zöld terület teljes felújítására. A célösszeg 140 ezer euró. a város önrésze 7 ezer euró. A párkányi képviselő-testület most – a járvány kirobbanása óta első alkalommal – döntött a városi támogatások odaítéléséről is. A beérkezett kérvények alapján a kertekhez vezető út felújítására 300 eurót, a Balassi klubestekre 400 eurót, az Őszi Kulturális Napokra 800 eurót, a Párkányi Százasok – elnevezésű úszóversenyre pedig 900 eurós támogatást szavaztak meg. A kenusok a májusi Jung György Emlékversenyre 750 eurós támogatásban részesülnek.

Nem az a baj, hogy nem tetszik a szobor

Az önkormányzat tárgyalt az ún. Óhajok hídja – szobor elhelyezéséről is. A szobrot a Karol Frühauf Alapítvány ajándékozta Párkánynak, az alkotója Nelson Carrilho holland művész. Az alapítvány a saját költségén a párkányi hídfőnél helyezné el a kisplasztikát, egy kiemelt posztamensen. A terület, amelyre kiállítanák a Szlovák Útkezelőség tulajdonában van és a cég beleegyezett az elhelyezésbe. A Frühauf Alapítvány a város beleegyezését is kéri a szobor elhelyezéséhez. Az ügy önkormányzati vitája kapcsán viszont most kiderült, hogy nagyon sok képviselőnek nem tetszik a szobor. Ez természetesen nem lehet kizáró ok, de a testületből többen a helyszín megválasztását sem tartják jónak.

Az absztrakt, bronzból készült alkotás. Nem szeretnék a hídfőnél látni.

Csepregi Zoltán képviselő úgy fogalmazott, bárhogy vesszük, a híd a város szélén van, ezt a szobrot pedig, ha valóban kívánságszobornak, azaz megsimogatható, megérinthető alkotásnak készült, akkor méltóbb, központibb helyre kéne állítani. Hosszas vita után a képviselő-testület végül is abban állapodott meg, hogy a szobor ügyét elnapolják és lépéseket tesznek annak érdekében, hogy más közterületi helyszínen legyen kihelyezve – legkésőbb őszig, a Mária Valéria híd újjáépítésének 20. évfordulós ünnepségéig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?