Önfeledt alkotás – pénz nélkül

Az egyik legértékesebb barokk kori műépítészeti emlék, a festőien szép jászói premontrei monostor árnyékában tartotta meg idén alkotótáborát a Rovás képzőművészeti csoport, amelyet alapiskolás tanulók részére szervezett. Az alkotás mellett nagy hangsúlyt fektettek a környék nevezetességeinek a megismerésére is.

Egyik fontos állomáshely a monostor volt, amelyhez a premontreiek történetéről szóló ismertetés kapcsolódott Bartal Károly Tamás jászói apát előadásában. A középkorban valaha állt jászói vár helyére, a Jászói-sziklára tett kirándulás folyamán nem mindennapi látvány tárult a gyerekek szeme elé. Fentről teljes monumentalitásában láthatták a monostort és környékét. 1995 óta a világörökség részét képező Jászói- cseppkőbarlangban a magyar nyelvű vezetés élvezhetetlenségét nem is annyira a magnószalagról szóló ismertetés okozta, hanem inkább azok a fordítási hibák, amelyek során a jászóiból jaszovai lett, és egészen másként szólt a barlangban talált huszita felirat magyar fordítása, mint a falra kifüggesztett szlovák nyelvű kivonat. Mindezeket azonban feledtette a maga elhanyagoltságában is csodálatos természeti környezet, a nagy halastó és a vízesés, amely a nagy esőzések miatt ez évben ugyancsak bő vízzel és nagy robajjal zúdult alá.

Amiről a tábor szólt

Több mint egy hétig folyt a szorgos alkotómunka. Délelőtt a képzőművészet határozta meg a tábor jellegét és menetét, délután pedig lazításként a kézművességbe feledkezhettek bele a gyerekek, akik Szlovákia minden részéről, de Budapestről, Dabasról és Miskolcról is érkeztek. Volt, aki már negyedszer jött el, mert pontosan tudta, mire számíthat. De azok sem csalódtak, akik első ízben vettek részt ebben a képzőművészeti programban. Merthogy a foglalkozások programszerűen, egymásra építkezve valósultak meg, évről évre más-más technikákkal kísérleteznek a gyerekek és az őket oktató tanárok. A Rácz Noémi, kassai képzőművész által vezetett grafika szekcióban a linómetszést és a nyomtatást próbálhatták ki. A festészeti szekcióban olyan minőségű művek születtek, amelyek jó alapot szolgáltattak volna bármelyik hivatásos képzőművésznek a mű továbbgondolására. Ezzel buzdította a szülőket és a gyerekeket a táborzáró kiállításon a festészeti szekciót vezető Szabó Ottó rozsnyói festőművész is. Csupán az idő rövidsége miatt tűnhettek a festmények kissé befejezetleneknek, ennek ellenére egy ilyen tábor minden bizonnyal többet ad a gyerekeknek a technika és az önkifejezés terén, mint az iskolai rajzoktatás sok helyütt silány és fantáziátlan évei. ĺgy érezték ezt a gyerekek is, akik a napi időbeosztásnak megfelelően reggel kilenctől délután fél egyig önfeledten festettek, rajzoltak agyagoztak. Az agyaggal mint jól formálható és képlékeny, kellemes tapintású anyaggal teljes sikert aratott Fecsó Szilárd, a fazekasság szekció Kassáról érkezett vezetője. A motoros korongnak köszönhetően minden gyerek erőlködés nélkül próbálhatta ki az edénykészítés művészetét, egy kis csoport még a kirándulásról is lemondott csak azért, hogy korongozhasson.

Az alkalmazott művészet szekcióban főként a sablonvágást, ennek segítségével pedig a textíliára festett és nyomtatott motívumok készítését tanulták meg a résztvevők. Délután csuhézás, versfaragás és emblématervezés között választhattak, amelyeket Rigó Béla, Fecsó Yvett és Krúzs Judit vezetett.

A siker kulcsa

A Rovás képzőművészeti csoport már 1994 óta szervez alkotótáborokat saját tagjainak. Öt éve azonban gyerekek számára rendezi nyári tanfolyamait, mert ily módon is szeretné a nem elégséges iskolai rajz- és művészeti oktatást kiegészíteni, és a tehetségeket felkarolni. Újításnak számít viszont az a törekvés, hogy a szervezet idén először családoknak is helyet adott a táborban. Ezenkívül minden résztvevő család hozzátette a tábor programjához a saját „tudományát”. Volt, aki rendszeresen reggeli tornát tartott, Molnár István pedig zenésztársaival együtt nap mint nap élő koncertet adott. Egyesek eredeti társasjátékot találtak ki, mások a szobák rendjére felügyeltek vagy horgászni indultak a szintén ilyen hobbit űzőkkel. Mindenki a nagy mozaikképnek egy-egy kockája volt, amely nélkül foghíjas lett volna a tábor.

Mégis volt egy dolog, ami sötét felhőket gomolyított a tábor fölé. Nem az időjárásról van szó, amely csodával határos módon kitartott. A szervezők és oktatók a tábor vége felé napról napra egyre jobban aggódtak amiatt, hogy miből fizetik ki a költségeket. Mert a megyei önkormányzattól megígért és várt támogatás nem érkezett meg, és a manapság kiveszőfélben lévő támogató vállalkozókat kellett felkutatni. Persze mindebből a gyerekek semmit sem vettek és nem is vehettek észre.

A gyerekek a táborbeli részvételről szóló bizonyítványt, valamint új barátságok, szerelmek, nagyszerű alkotások és mókás szórakozás emlékét vihették haza. És egy CD-t is, amelyre több mint kétezer, a tábor minden mozzanatát megörökítő fotót rögzített ifj. Szaszák György, a tábor technikusa. Azokat a képeket pedig, amelyek már nem fértek rá a lemezre, bárki megtekintheti a www.rovas.sk cím alatt, a galéria menüben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?