Önálló intézmény marad az ógyallai csillagvizsgáló

Ógyalla |

<p>Egyelőre nem vonják a Nemzeti Közművelődési Központ (Národné osvetové centrum &ndash; NOC) fennhatósága alá az ógyallai csillagvizsgálót, vagyis nem szűnik meg a Konkoly- Thege Miklós által 1871-ben alapított nemzetközi hírű intézmény jogalanyisága.</p>

A csillagvizsgáló sorsáról a kulturális minisztérium javaslatára a parlament ülésén tárgyaltak volna a képviselők, mégpedig a múzeumok, képtárak és kulturális értékek védelméről szóló törvény módosítása során. A plénum elé azonban már nem kerül az anyag, miután a kulturális és médiabizottság megszavazta a javaslat kihagyását a módosító indítványok közül. Marek Maďarič kulturális miniszter a SITA hírügynökségnek azzal magyarázta a tárca eredeti elképzelésének megváltoztatását, hogy a csillagvizsgáló élére január elsejével kinevezett új igazgató aránylag meggyőző revitalizációs intézkedéscsomagot dolgozott ki. „Esélyt adunk neki a bizonyításra, de természetesen továbbra is figyelemmel kísérjük az ott zajló munkát” – nyilatkozta a hírügynökségnek a miniszter. Marián Vidovenec igazgató kérdésünkre elmondta: mindenekelőtt a belső tartalékokat és a meglévő potenciált kell jobban kiaknázniuk, pluszforrást ugyanis nem kaptak. „Az elmúlt években a csillagvizsgáló történelmi patinás épülete szinte teljesen kihasználatlan volt, ezen változtatni szeretnénk. Kisebb belső átalakítás után ismét megnyitjuk a nagyközönség előtt, nagyobb teret szentelünk muzeális gyűjteményeink bemutatásának, előadásokat, szemináriumokat szervezünk itt – sorolta a terveket. – Műszereink egy része rossz állapotban van, ezeket mielőbb rendbe kell hozni, illetve ki kell egészíteni bizonyos elemekkel, aminek köszönhetően újabb megfigyeléseket tudunk végezni. Racionalizáljuk kiadói tevékenységünket is, részben csökkentjük kiadványaink példányszámát, másrészt bővítjük a kínálatot, például külföldi szakpublikációk fordításával. Neves külföldi előadókat is szeretnénk meghívni, ezzel is becsalogatva a látogatókat.” A kulturális minisztériumnak azt a javaslatát, miszerint a csillagvizsgálót a NOC fennhatósága alá sorolnák, nagy felháborodással fogadta a szakma. A Konkoly Thege Miklós Társaság által indított petícióhoz hazai és külföldi intézmények is csatlakoztak, egyebek mellett a Szlovák Tudományos Akadémia Asztronómiai Hivatala, az Asztronómusok Szlovákiai Szövetsége, és tiltakozását fejezte ki a budapesti, valamint a prágai obszervatórium. Ez a felháborodási hullám is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a tárca vezetése megváltoztatta eredeti elképzelését. A két intézmény összevonása egyébként nem jelentett volna megtakarítást a minisztérium számára. Azt a 42 ezer eurót ugyanis, amelyet a csillagvizsgálóban néhány adminisztratív munkahely megszüntetésével, valamint a Kozmos magazin szerkesztőségének átköltöztetésével megspóroltak volna, teljes egészében a NOC balesetveszélyes épületének felújítására költötték volna.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?