ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSDunaszerdahely. Május elsején kezdődött, és október 20-án tetőzik a dunaszerdahelyi Therma Hotel spa- és wellness-szálló által meghirdetett Miss Hotel Therma szépségverseny idei fordulója. A tavalyi rendezvényt jelentős érdeklődés kísérte – a jelek szerint ez idén sem marad el.
Október 20-án kiderül, ki lesz a Miss Hotel Therma
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Dunaszerdahely. Május elsején kezdődött, és október 20-án tetőzik a dunaszerdahelyi Therma Hotel spa- és wellness-szálló által meghirdetett Miss Hotel Therma szépségverseny idei fordulója. A tavalyi rendezvényt jelentős érdeklődés kísérte – a jelek szerint ez idén sem marad el. A tét nagy, a hölgyek gyönyörűek és tehetségesek.
A szépségverseny válogatói júliusban zajlottak a dunaszerdahelyi szállóban; a megmérettetést az első körben több tucat, az ország legkülönbözőbb szegleteiből érkezett hölgy vállalta. Az elődöntőbe húszan kerültek be, majd a kör az internetes szavazást követően tizenkét fősre szűkült. Alena Horná marketingmenedzser, a verseny koordinátora elmondta: a legtöbb szavazatot kapott hölgy 16 027, míg a legkevesebb voksot begyűjtött versenyző 6030 szavazattal jutott tovább a döntőbe.
„A napokban a döntős lányok négynapos találkozón vesznek részt, amely során szakembergárda készíti fel őket a nagy megmérettetésre – közölte. – A tét nem kicsi, hiszen a győztesek nemcsak értékes díjakban részesülnek, hanem a gálaesten megjelenő reklám- és divatszakemberek felfedezhetik őket a szakma számára, szerződésekhez juthatnak.”
Az október 20-án zajló nagyszabású rendezvény házigazdája Richard Vrablec lesz. A zsűriben idén Bódis Lívia, a Hotel Therma marketingmenedzsere, Petra Pšenčíková, a Miss Hotel Therma 2011 szépségverseny győztese, Edita Volentierová, az Evol Agency elnöke, Mikuláš Santner, a Flash Agency reklám- és divatügynökség tulajdonosa, Jozef Samek fotográfus, illetve Nagy József, a női szépség szakértője foglal helyet. A szépségversenyt zenei és táncprodukciók teszik színesebbé; a rendezvényre a jegyek árusítása a Hotel Therma portáján már megkezdődött, a belépő ára 14,90 euró. (PR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.