Nyílt napot tartott a Selye János Egyetem (GALÉRIA)

Selye János Egyetem
Komárom |

Az idén 20 éves egyetem Konferencia-központjában mindhárom kar kínálatából ízelítőt kaphattak az érdeklődők.

A délelőtti és koradélutáni órákban folyamatosan több százan váltották egymást a Selye János Egyetem (SJE) központi épületében. Juhász György rektor köszöntését követően többek között az egyes karok mutatták be képzési programjaikat, amelyekről az egyes standoknál az oktatóktól és a hallgatóktól személyes úton további információkat tudhattak meg a jövendőbeli egyetemisták. Egy-egy esetben interaktív foglalkozásokon is részt vehettek az érdeklődők, valamint bizonyos kari tanszékek kiadványait is megtekinthették. További tájékoztatást kaphattak a külföldi részképzésekről, mobilitási lehetőségekről a nemzetközi kapcsolatokról, míg a Hallgatói Önkormányzat képviselői a diákéletről számoltak be a nyílt napra érkezőknek. Az ún. "Campus Túra" keretén belül pedig bemutatták az egyetem infrastruktúráját, a könyvtárt, a sportközpontot és a felújított kollégiumi épületet is.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?