Nyáron halljuk: „Huncut a bíró”

A „huncut a bíró” mély, dallama jellemzi forró nyári napjainkat, és az aranymálinkó éneke még a nyár végén sem szűnik meg, nem úgy, mint a legtöbb énekesmadáré. Nálunk csak nyári vendég: nyílt lomberdőkben, fás és bokros helyeken, sűrűbb kertekben, fasorokban él áprilistól szeptemberig. Szépsége és hasznossága miatt is megérdemli, hogy vigyázzunk rá és kíméljük az élőhelyét.

Függőcinege (Remiz pendulinus)

Ha vízpart közelében, fűzesben, nyárfásban sétálva felpillantunk, és egy kis szerencsénk van, érdekes formájú fészket láthatunk libegni a vékony ágak végén, melyeken alagútszerű bejárat látható. Ez a szellemes megoldású fészekremekmű tökéletes védelmet nyújt a légi és földi ragadozók ellen, sőt még a siklók sem képesek kifosztani. Legtöbbjük vonuló, de enyhébb teleken, az északról jött példányok olykor áttelelnek a nádasban. Érdekes életmódja teszi ezt a kis „építőmestert” természetünk igazi kincsévé, és mivel a vizes területek már ugyancsak viszszaszorultak, sajnos egyre kevesebb van belőlük. A Felső-Bodrogköz és az Ung-vidék az egyik utolsó hely, ahol még megtalálható.

Gyurgyalag (Merops apiaster)

Mély, trillázó hangját halljuk gyakran, de nehezebb felismerni a kék égen sziluettjét. Ez a madár nem fél annyira az embertől, egy kis türelemmel megfigyelhetjük. Régiónkban szinte mindenütt előfordul, ahol bontott homokpart, elhagyott homokfejtő van. Ebbe vájja olykor egy méter mély fészkét, ahol kicsinyeit neveli. Rendszerint csoportosan tanyázik, ha fészkét megközelítjük, szájában a rovarzsákmánnyal leül a legközelebbi magas faágra, és onnan kémlel minket. Ez a repülő drágakő színpompás légi akrobata, hanyatt fekve is tud repülni, így nem menekül előle még egy olyan ügyes rovar sem, mint a szitakötő.

Bár a méheket sem kíméli – nem tud olvasni és nem tiszteli a magántulajdont – mi mégis vigyázzunk rá, hisz szűkebb hazánk kevés olyan csodálatos madárfajjal büszkélkedhet, mint a gyurgyalag.

Mocsári teknős (Emys orbicularis)

Mindenki ismeri, de kevesen látták szabadon a természetben. Nem hall, de a talaj rezgéseit felfogja, és gyorsan alámerül, mielőtt még megpillanthatnánk. Csak az képes megfigyelni, aki korán reggel, még napkelte előtt letáborozik élőhelye közelében, és csöndben, messziről távcsővel meglesi, míg kimászik melegedni, a kelő nap sugarai alatt sütkérezni. Vidékünkön szinte mindenhol előfordul, de végveszélybe került, a kipusztulás fenyegeti. Ez a különleges szaporodási módja miatt van így: víziállat, mégis a szárazföldön, a nedves, de meleg homokba rakja le lágy héjú tojásait. A kikelt kicsik vagy rögtön megkeresik a vizet, vagy a homokban áttelelnek, már amennyiben a róka, a görény vagy a sün el nem pusztítja őket. Mint minden vízi teknős, ez is inkább húsevő, csigákat, kisebb halakat, dögöt is fogyaszt.

Zöld gyík (Lacerta viridis)

A hüllők nem tartoznak a közkedvelt állatok közé, de a gyíkok kivételt képeznek. Köztük is kiemelkedik a legnagyobb gyíkunk, a zöld gyík. Ha valaki a nyárelőn a Tarbuckán vagy a Ladmóc-Szőlőske környéki lejtőkön kóborol, találkozhat egy olyan színpompás gyíkkal, melynek látványa lélegzetelállító. Ilyenkor ugyanis, a párzási időben a hím pompás smaragdzöld bőrszínt ölt, nyaka alja türkizkék. Ebben az időben nem is félénk, mert nagy csatákat vív konkurenseivel, sőt az ember ujját is megharapja. Foga nincs, így komoly fájdalmat nem okozhat. Mivel a zöld gyík csak igen kis területen fordul elő, feltétlenül megérdemli a szigorú védelmet.