Növekvő adóterhek Ipolyságon

Ipolyság. Szerdán, az ez évi utolsó soros testületi ülésükön szavaztak a városi képviselők a 2008-as évre szóló helyi adókról rendelkező kötelező érvényű rendeletről és a szemétdíjakról.

Tavaly és idén is az utoljára 2005-ben emelt díjszabás volt érvényben, tehát – mint Lendvay István, a városi hivatal elöljárója megjegyezte – itt az ideje, hogy legalább részben az inflációhoz és más költségemelkedésekhez igazítsák az összegeket. Lőwy János polgármester megjegyezte, az euró tervezett 2009-es bevezetése miatt jobb most emelni. Tulajdonképpen csak az ingatlan- és közterület-használati adók emelkednek jövő év január elsejétől.

A testület Orbán Dezső képviselő javaslatára három tételben csökkentette az emelés mértékét, mivel a városatya nem találta indokoltnak az ilyen mértékű változtatást, hiszen egykoronás emelés bizonyos esetekben azt jelenti, hogy az eddigi összeg negyedével nő az adóteher.

A családi házak és a lakások esetében négyzetméterenként az eddigi három korona helyett nem négy koronát, hanem 3 korona 50 fillért kell majd fizetni évente. A mezőgazdasági építmények esetében az eddigi 5 koronáról nem 7-re, hanem 6 koronára emelkedik az adó. Az eredeti javaslat alapján a tervezett emelések hozzávetőleg 1,3 millió koronás többletbevételt jelentettek volna a város számára, ez a jelenlegi 7,2 millió korona helyett 8,5 millió korona lett volna. A módosítások után a városi hivatal becslése szerint 1,1 millió koronás lesz a bevétel-növekedés.

Turek Ágnes, a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetője megjegyezte, azért is szükséges az emelés, mert a város legalább 300 ezer koronát veszített évente azzal, hogy a száz koronával kisebb öszszegeket nem tudta behajtani. A szántóföldek, szőlős- és gyümölcsöskertek, valamint a zöldterületek után 0,35 százalékról 0,40 százalékra emelkedik a kiszabható összeg. A beépített területek, udvarok és egyéb területek után a városban 0,70 százalék helyett 0,75 százalékot kell fizetni, a városrészekben (Tesmagon és Pereszlényben) 0,40 helyett 0,45 százalékot. Az építési területek után a telekár 3 százalékát kell adóként kifizetni, egy négyzetméternyi terület hivatalos ára Ipolyságon 640 korona. Ez az eddigi 2,5 százalék, vagyis körülbelül 16 korona helyett 19 koronát jelent négyzetméterenként.

Turek Ágnes, megemlítette: újdonság, hogy az építkezési engedély kiadása után három nappal négyzetméterenként napi két koronát fizet az, aki építőanyagot raktároz az utcán; eddig ez tulajdonképpen korlátlan ideig és ingyen történt. A javaslat azért született, mert rengeteg panasz érkezett a városi hivatalhoz, hogy vannak, akik több hónapig, sőt akár évig is tárolják az építőanyagot közterületeken, másokat zavarva, nehezítve a parkolást, csúfítva a környezetet. Turek Ágnes szerint ezzel az adóval, lehet, hogy sikerül elérni a folyamat felgyorsítását. A vállalkozások által használt helyiségek adója négyzetméterenkénti 50 koronáról 55 koronára emelkedett.

Emelkedik a szemétdíj is

Számottevőbb változás várható a szemétdíj esetében is. Ipolyságon tavaly csökkent a szemételszállítás díja 350 koronáról 300 koronára. Az indoklás szerint azért, mert a csaknem két évvel ezelőtt bevezetett szelektív hulladékgyűjtésnek nagyobb mértékű költségmegtakarítás volt köszönhető. Legkésőbb 2008 áprilisa és júniusa közt azonban be kell zárni a város saját hulladéktelepét, és legalább 20–30 kilométeres távolságba kell majd szállítani a szemetet, ezt pedig csak egy új jármű megvásárlásával lehet biztosítani. Marton Imre, a vagyonkezelési és pénzügyi osztály vezetője 400 koronára javasolta emelni az egy főre kiszabott szemétdíjat. Štefan Hanuskának, a közterület-fenntartó vállalat igazgatójának számításai szerint ez az összeg sem fedi a valós költségeket, az legalább 450 koronát jelentene. A képviselők szerint a százkoronás emelés is nagy terhelés a lakosság számára. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?