Nincs megegyezés Királynérét ügyében

Gúta/Keszegfalva |

<p>&nbsp;Húzódik a megegyezés a két település önkormányzata között a telekkönyvileg Keszegfalvához, ám közigazgatásilag Gútához tartozó Királynérét helyzetének rendezéséről. Gúta vezetése azt szerette volna elérni, hogy a mintegy 18 hektárnyi terület kataszterileg is a városhoz tartozzon. Eredeti elképzelésük szerint Keszegfalva ingyen adta volna át Gútának a területet, ebbe viszont a keszegfalvai testület nem egyezett bele.</p>

Ők csereterületet kérnek a várostól, mégpedig a Lohótnak nevezett részen, ahol egy melegvíz-forrás is található. „Számunkra elfogadhatatlan egy ilyen csere – mondta Horváth Árpád, Gúta polgármestere. – Igaz, hogy Keszegfalva a királynéréti rész átadásával elesne évi kb. 1500 eurós ingatlanadótól, viszont ránk ennél sokkal magasabb kiadások várnak például az utak rendbe tételével, a közvilágítással vagy éppen a szemétszállítással összefüggésben. Eddig ezek az invesztíciók nagyrészt elmaradtak ebben a városrészben, hiszen idegen kataszterbe nem fektethetünk be. Az ott élők fejlesztésre vonatkozó követelései ugyanakkor jogosak, hiszen ők is gútai lakosok, ide járnak a gyerekek iskolába, orvoshoz, itt választanak.” Lehocký Milan, Keszegfalva polgármestere viszont úgy véli, ők nem adhatnak ingyen, illetve csereterület nélkül Gútának egy olyan részt, ami ráadásul építkezési területként szerepel a nyilvántartásban. A lohóti részt pedig azért javasolták, mert az határos Keszegfalva kataszterével. Elárulta azt is, hogy a két település vezetése találkozót tervez a királynéréti lakosokkal, ennek időpontját azonban egyelőre nem tűzték ki. A királynéréti parcellák tulajdonjoga egyébként rendezett, részben egy mezőgazdasági társaság, részben a nagyszombati érsekség, illetve néhány magánszemély tulajdonában vannak, Keszegfalva önkormányzatának viszont nincsenek ott földjei.

Miután a keszegfalvai képviselők nem egyeztek bele a királynéréti terület térítésmentes átadásába, a gútai városi hivatal levélben fordult a belügyminisztériumhoz, arra keresve a választ, mi a további teendő. „Első levelünkre semmitmondó válasz érkezett, ami nem mozdította előbbre az ügyet, ezért újabb levelet küldtünk a tárcának – tudtuk meg Horváth Árpádtól. – Az a kérdésünk, milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy a királynéréti lakosok közigazgatásilag is Keszegfalvához kerüljenek. Mintegy 45 személyről van egyébként szó. Erre a beadványunkra egyelőre nem érkezett válasz.” Abban mindkét polgármester egyetértett, hogy rendezni kell végre ezt az áldatlan helyzetet, és megtalálni a mindkét fél, és természetesen a Királynéréten élők számára is elfogadható megoldást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?