Eddig nem kapott hivatalos értesítést a város arról, sikeres volt-e a város pályázata, emiatt idén valószínűleg már nem kezdődik el a szabadtéri színpad komplex felújítása.NagykaposPetrikán Péter, Nagykapos polgármestere elmondta, tavaly Miskolccal együtt a város közös pályázatot készített, mellyel
Nincs döntés a határon átnyúló pályázatokról
Eddig nem kapott hivatalos értesítést a város arról, sikeres volt-e a város pályázata, emiatt idén valószínűleg már nem kezdődik el a szabadtéri színpad komplex felújítása.
Nagykapos
Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere elmondta, tavaly Miskolccal együtt a város közös pályázatot készített, mellyel az Interreg Szlovákia–Magyarország programban határon átnyúló projektjeik megvalósításához kértek hozzájárulást. A két város kulturális együttműködésének erősítését célzó beruházás keretében egyebek mellett felújítanák a szabadtéri színpadot, és hasonló modernizáció folyna a Miskolci Nemzeti Színházban is. Nagykaposon a tervek szerint az 1 448 353 eurós támogatásból korszerűsítenék a szabadtéri színpadot és az öltözőket, új szociális helyiségek és egy nagyobb parkoló épülne, modernizálnák a közvilágítást, valamint a kb. 1600 személy befogadására alkalmas nézőtér is megújulhatna. A kiírás szerint a fejlesztés kiadásainak csupán öt százaléka – 72 418 euró – terhelné a város költségvetését. A kiírás még arra is lehetőséget ad, hogy a város a támogatásból fizesse ki azt az összeget, melyet egy közeli épület megvásárlására költene. Erre egyébként azért van szükség, mert a fejlesztés e nélkül az adásvétel nélkül nem valósulhat meg.
A szomszédos Királyhelmecen hasonló problémával küzdenek, ott sem született döntés két határon átnyúló pályázatról. Az ottani önkormányzat ezért úgy határozott, hogy az önrészekre félretett 48 800, illetve 35 600 eurót idén másra fordítják. Ennek egy része a projektdokumentációs és önerőalapba került, egy másik részét pedig a ravatalozó felújítására és bővítésére költik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.