Nesrovnal nyert, Ftáčnik gratulált, Kňažko duzzog

Pozsony |

<p>A fővárosban váratlan fordulat állt be, nem a két Milan között dőlt el a választási eredmény: Pozsony Ivo Nesrovnal független jelölté.&nbsp;</p>

Nesrovnal minden rá szavazónak megköszönte a támogatást. „Örülök, hogy az emberek megmutatták, hogy Pozsony sorsa nem közömbös nekik. Örülök, hogy hisznek benne, előre lehet mozdítani a dolgokat” – mondta az újdonsült főpolgármester. Nesrovnal köszönetet mondott élettársának és lányának, hogy a kampányban végig mellette álltak. Tervei között szerepel, hogy mihamarabb találkozzon a városháza alkalmazottaival, és a városrészek polgármestereivel. Milan Ftáčnik hivatalban levő polgármester elismerte vereségét és gratulált Nesrovnalnak. Egyúttal jelezte, hogy kész a törvényes határidőn belül átadni a várost. Ftáčnik elmondta, a hivatal átadásáig nem kíván előnytelen szerződéseket aláírni, ahogy azt elődje tette. Nem jó hír – így kommentálta Milan Kňažko független jelölt a nem hivatalos végeredményeket. „Egy olyan ember lesz a polgármester, aki felelős a jelenlegi helyzetért, legalábbis az elmúlt négy évben. Pozsonyban nem lesznek nagy változások” – tette hozzá. (SITA, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?