Nemzetközi találkozó Kassa egén

Kassa. Aki holnap kora reggel, illetve kora este felnéz az égre, akár húsz hőlégballont is megcsodálhat. A Ballon-fiesztát, az ország legnagyobb ilyen jellegű rendezvényét már tizenegyedik alkalommal hozták „tető alá” Kassán.

A látványos sportág művelői saját nemzetközi szaklapjukban nemrég a legjobb hangulatú ballonos találkozónak kiáltották ki a kassait. A szervezők szerint ez azért sikerülhetett, mert még időben korlátozták a résztvevők számát. Volt év, amikor harmincnál is több legénység érkezett Kassára, ez pedig már a családias atmoszféra rovására mehet. Ján Marušin, a helyi hőlégballon klub vezetője szerint nem csak a növekvő elvárások miatt nehéz a dolguk. „A pilótákon kívül a támogatók és a nagyközönség kedvébe is szeretnénk járni. A kassaiakat meg szeretnénk ismertetni a ballonsport szépségeivel, ezért az egyik forgalmas bevásárlóközpont melletti rétről indítjuk a légi járműveket. A pilótáknak természetesen hazánk második legnagyobb városát szeretnénk megmutatni madártávlatból, ezért igyekszünk úgy megválasztani a rajthelyet, hogy a szél a központ felé sodorja a ballonokat”- tudtuk meg a klubvezetőtől. A kiszámíthatatlan széljárás miatt ezeken a találkozókon gyakran megesik, hogy a mezőny egyszer sem tud felszállni. Mivel holnapra esős időt jósolnak a meteorológusok, néhány „pótrepülést” is beiktattak a programba, hogy az Amerikából, Ausztriából, Hollandiából érkező pilóták ne utazzanak hiába.

Péntek este a hőlégballonok egy órára hatalmas lampionokká válnak. Mivel sötétben nem lehet felszállni, gázt adagolni azonban annál inkább, a csapatok földhöz rögzítik a huszonegy „felfújt hólyagot”, és andalító zenére fényszerenádot rögtönöztek a nagyérdeműnek az Optima bevásárlóközpont melleti réten.

Ezután a fő támogató US Steel jóvoltából különleges tűzijáték következik, amelyet azok a csehországi szakemberek prezentálnak, akik a francia forradalom évfordulóján a párizsiakat is elkápráztatták. Szombaton ejtőernyős- és műrepülő bemutatók, zenés programok és vetélkedők várják az érdeklődőket, a szerencsések pedig ballonos repülést is nyerhetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?