Nemzetközi magyar fotóművészeti kiállítás Párkányban

Párkány |

<p>Január 7-től a párkányi Barta Gyula Galériában tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar Fotósok Világszövetségének vándorkiállítását. A tárlatot Nagy Tivadar, a szövetség szlovákiai alelnöke, a Komáromi Helios Fotoklub vezetője nyitotta meg.</p>

A Nemzetközi magyar fotóművészeti kiállítás szlovákiai szervezője a Helios Fotoklub. Nekik köszönhetően az érdeklődők több helyszínen – egyebek mellett Dunaszerdahelyen, Komáromban, Léván és Naszvadon – is láthatták a kiváló magyar fotósok munkáit felvonultató összeállítást.

A szövetség 14. alkalommal hirdetett fotópályázatot a magukat magyar nemzetiségűnek valló fotográfusoknak. „A tárlat célja bemutatni és népszerűsíteni azon magyar alkotók munkásságát, akik a Kárpát-medencében vagy azon is túl gazdagítják az egyetemes fotókultúrát, ugyanakkor művészeti tevékenységükkel kapcsolatokat teremtenek a különböző országok, népek és kultúrák között” – fogalmazott Nagy Tivadar. A korábbiakkal ellentétben idén három kategóriában lehetett nevezni öt-öt alkotással. „A hagyományos kategóriák mellett – színes és monokróm felvételek – a Magyar népmesék kategóriában is lehetett pályázni. 169 alkotótól 1500 fénykép érkezett Izraelből, Romániából, Magyarországról és Szlovákiából. A háromtagú szakmai zsűri 328 fotót ítélt kiállításra alkalmasnak” – mondta a pályázatról és a kiállítás előzményeiről a szövetség alelnöke.

A párkányi Barta Gyula Galériában 45 képből álló kollekciót láthatnak az érdeklődők. „Szlovákiából tizenhárom szerző 13 fényképe szerepel ezen a kiállításon. A naszvadi Asztalos Árpád Architektúra című fotográfiáját a zsűri oklevéllel is értékelte” – mondta Nagy Tivadar. A Magyar Fotósok Világszövetségének tárlata január 31-ig ingyenesen tekinthető meg a párkányi galériában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?